Átlépnék az árnyékukat

spigott - 2024. december 12. 17:00

A Kecskemét elleni hazai összecsapáson lépnek pályára a DKSE felnőtt röplabdázói az Extraliga következő fordulójában pénteken este fél nyolctól.

Kép: DO-archív

Hazai környezetben folytatja az Extraliga kiírásának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely a Kecskemét gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban pénteken este fél nyolctól.

A kecskemétiek felemásan szerepelnek az idei pontvadászatban, ugyanis eddig lejátszott kilenc meccsükből ötöt tudtak megnyerni, míg négyszer vereséget szenvedtek, így tizenöt szerzett pontjukkal a hetedik helyet foglalják el a tabellán. A két gárda először találkozik a bajnokságban, mégsem lesznek ismeretlenek egymásnak, mert a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében már összemérték erejüket.

Egyik találkozó sem alakult azonban túl jól fiataljaink számára, mert Dunaújvárosban és Kecskeméten is egyaránt 3-0-ra nyert a KRC, mely ezúttal is esélyesként vág neki a találkozónak, s ahhoz, hogy szoros, jó meccset játsszunk velük, minden pályára lépő játékosnak tudása legjavát kell nyújtania. A DKSE vezetőedzője, Tomanóczy Tibor sem látja ezt másként, ám mint azt elmondta, elsősorban saját árnyékukat kell átlépni ahhoz, hogy legyen esély a jó meccsre pénteken, s természetesen nagyon bízik abban, hogy tanulva a közelmúlt mérkőzéseiből, ezt meg is teszik röplabdázóink.

A rovat további hírei: Sport

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.