Dunaújváros Hetilap

Egyirányú marad a Kallós Dezső utca

doszerk - 2024. december 21. 8:30

Az egyirányúsítás szükséges lépés volt, ugyanis érzékelhető jelei vannak a Kallós Dezső utcai épületek mozgásának. Az önkormányzat a lakosság türelmét és megértését kéri a helyzetre tekintettel!

Már tény a Kallós Dezső utcai társasházak mozgása és süllyedése. A Kallós Dezső utcai háztulajdonosok által kért statikai szakvélemény értelmében vészhelyzet még nincs, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, az egyirányúsítás, a forgalomcsökkentés továbbra is szükséges, emellett az utcában található fekvőrendőröket is átépítették a terhelés visszafogása érdekében. 
A teljeskörű csatornahálózati vizsgálat is folyamatban van, ám az már biztos, hogy bizonyos részek felújítása szükséges. Jövőre további széleskörű távhő és vízhálózati vizsgálatok történnek majd, az eredmények és a felújítások után pedig a kétirányúsítás lehetőségét minél előbb kivizsgálják.

A lakosság türelmét kéri az önkormányzat, és jó hír, hogy a megnövekedett piaci forgalom miatt az ünnepek alatt a forgalomirányító lámpák zöld jelzésének idejét  a duplájára emelték, illetve a következő évben új vezérlőfej segítségével ez az idő tovább emelkedik majd, ezzel könnyítve a forgalmat.

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

 

A rovat további hírei: Közélet

Boldog, szép, virágos nőnapot kívánunk minden hölgy olvasónknak!

Boldog, szép, virágos nőnapot kívánunk minden hölgy olvasónknak!

2025. már. 08.

Kedves lányok, hölgyek, asszonyok! A Dunaújváros hetilap, a DSTV és a DO teljes stábja nevében boldog, mosolygós, szép és virágos nőnapot kívánunk! A hajtás után Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják!

Nyugodjon békében, mesternő!

Nyugodjon békében, mesternő!

2025. már. 07.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy 94. életévében elhunyt városunk díszpolgára, Wünsch Lászlóné Tomcsányi Éva. Élete, pályája összeforrt a várossal és a tánccal. Nekrológ.

A kéréseknek eleget tesznek

A kéréseknek eleget tesznek

2025. már. 07.

A város fejlesztése folyamatos, ami nem is történhetne másképpen, mint a lakosság igényeit meghallgatva. Szabó Zsolt nem csupán alpolgármesterként, hanem a 6-os választókerület képviselőjeként is azon dolgozik, hogy az itt élőket ápolt környezet fogadja.

DSTV: mindenki másképp gyászol

DSTV: mindenki másképp gyászol

2025. már. 07.

Modern világunkban még mindig vannak olyan témák, amelyek tabunak számítanak, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen például a veszteségek megélése, a szeretteink elvesztése, egyszerűbben megfogalmazva a gyász. Léteznek olyan szakemberek, akik segítenek. Hangkép.

Nyílt levél dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz

Nyílt levél dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz

2025. már. 06.

A szolidaritási adó kapcsán nyílt levélben fordult Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz azért, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy a különféle elvonások helyett Dunaújváros fejlődésének támogatására volna szükség. A levelet betűhíven közöljük.

Tervek és fejlesztések a 4-es körzetben

Tervek és fejlesztések a 4-es körzetben

2025. már. 05.

Ahogy azt már megszokhattuk, Dunaújvárosban folyamatosan fejlődnek a körzetek és a lakókörnyezetek. Barta Endre alpolgármester, a 4-es körzet önkormányzati képviselője számolt be az aktualitásokról.

"... és csapó!" – a filmipar bűvöletében

"... és csapó!" – a filmipar bűvöletében

2025. már. 04.

Sokakban a filmek szeretete nem csak annyiban merül ki, hogy megnézik őket. Rostási Ádám is azok közé tartozik, akiket a filmek világa inspirál, alkotásra buzdít. Évek óta fejleszti magát, rendez és operatőrként tevékenykedik, hogy egyszer viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában.