Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

spigott - 2024. december 20. 10:00

A 2024-es esztendőben kiemelkedően teljesítő dunaújvárosi sportolókat köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnya dísztermében csütörtökön délután. Volt kit, volt mit ünnepelni!

Folytatva az elmúlt esztendők szép hagyományait, idén is a Városháza dísztermében köszöntötte önkormányzatunk vezetése azokat a sportolókat, akik a hazai és nemzetközi mezőnyben kiemelkedően teljesítettek, s tovább öregbítették Dunaújváros hírnevét.

Dunaújváros büszke lehet

A csütörtök délutáni ünnepség elején Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a megjelenteket kiemelve, mennyire büszke a helyi sportolókra, s mennyire bízik abban, hogy öt-tíz év múlva akár a közelmúltban kitüntetett jó tanuló – jó sportoló diákok szép eredményeit is megemlíthetik ezen a jeles eseményen.

– Olyan sportolókat köszönthetünk most, akik Dunaújváros hírnevét viszik az országon belül, illetve a határokon túl, ezért nagyon nagy hálával és tisztelettel tartozunk nekik. Pár perccel ezelőtt köszönthettük a vármegye jó tanuló – jó sportoló díjával kitüntetett fiatalokat, s remélem, hogy öt-tíz esztendőn belül már őket is itt köszönthetjük. Dunaújváros büszke lehet a diákjaira, sportolóira és arra, hogy ők megküzdve a XXI. század kihívásaival, képesek elérni ezeket a remek eredményeket.

Különleges év volt

A köszöntő szavak után következhetett a díjak átadása, s szerencsére idén is volt minek örülni, ugyanis vízilabdázóink, tornászaink, kajak-kenusaink, úszóink, birkózóink és sportlövészeink is rengeteg szép eredménnyel örvendeztették meg a helyi sportbarátokat. Az "ünnepeltek" elismerése után a "C" szárny aulájában tartott pohárköszöntőt a megjelent sportolóknak és edzőiknek Motyovszki Mátyás, az önkormányzat Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke, aki szerint azt sem szabad elfelejteni, mennyi nehézségen kell átmennie a versenyzőknek ahhoz, hogy elérjék kitűzött céljaikat:

– Nagyon nagy dolog, hogy ezeket a sportolókat és edzőiket itt köszönthettük, hiszen nemcsak az országnak, hanem szűkebb környezetünknek, Dunaújvárosnak is remek eredményeket értek el. Ez nagyon sok lemondással, fájdalommal, vérrel, könnyel jár, s ezek a sportolók kitűztek maguk elé egy olyan célt, amihez megkaptak akár a családtól, edzőiktől, felkészítőiktől minden segítséget, de ahhoz, hogy ezt meg is valósítsák, végig kellett menniük minden ilyen nehézségen, s már ez önmagában elismerést érdemel, főleg így, hogy ilyen szép eredményekkel zárták a 2024-es esztendőt, ami az olimpia miatt ráadásul egy még különlegesebb év volt.

Végh Zoltán felvételei

A díjazott sportolók és edzőik névsora

Vízilabda: Szabó Nikolett, Garda Krisztina, Mahieu Geraldine, Horváth Brigitta, Kardos Dominika, Kardos Laura. Edzők: Mihók Attila, Kardos Krisztina, Vad Lajos, Fülöp Tibor, Kovács József.

Sportlövészet: Gurisatti Gyula, Magyar Erika, Uhrik Vanessza Leila. Edző: Miskolczi Julianna.

Torna: Fehér Lili, Szij Emese Ada, Czifra Bettina Lili, Mayer Gréta, Makai Lilla. Edzők: Badics Réka, Trenka János, Hunyady-Turcsik István.

Kajak-kenu: Hajdu Jonatán, Slihoczki Ádám. Edzők: Molnár Gergely, Németh Szabolcs.

Úszás: Kovács-Seres Hunor. Edző: Szabó Gergő.

Birkózás: Nyikos Veronika, Pupp Viktória, Angyal László Zoltán. Edzők: Kiss Károly, Mátyás Gábor.

Sportolók köszöntése (2024)

Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:
Sportolók köszöntése (2024) - fotó:

A rovat további hírei: Sport

Folytatás a Fradi ellen

Folytatás a Fradi ellen

2024. dec. 06.

A Ferencváros elleni hazai összecsapáson korcsolyáznak jégre Acélbikáink az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.

Kevesen voltak a szorosabb meccshez

Kevesen voltak a szorosabb meccshez

2024. dec. 06.

Három szettben szenvedett vereséget Szegeden a DKSE erősen tartalékos felnőtt röplabda csapata az Extraliga csütörtök esti fordulójában.

Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak

Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak

2024. dec. 05.

Összesen hat éremmel fejezték be büki versenyüket az Enying VSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közös mozgás és fesztiválhangulat az advent jegyében (galériával)

Közös mozgás és fesztiválhangulat az advent jegyében (galériával)

2024. dec. 05.

Óriási létszám mellett, remek hangulatban rendezték meg az I. Adventi Fitnesz Fesztivált a Szent Pantaleimon iskolában a mögöttünk hagyott hétvégén, s már az is biztos, hogy lesz folytatása a jótékonysággal egybekötött rendezvénynek.

Éremeső a legkisebbek között

Éremeső a legkisebbek között

2024. dec. 04.

Összesen harmincegy dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyüket a DKSE és a Gurics György DBSE ifjú birkózói.

Jó hangulatú versennyel zárták az évet

Jó hangulatú versennyel zárták az évet

2024. dec. 04.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi "Mozdulj, Diák!" DSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett országos tornaversenyen.

Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

2024. dec. 04.

Nagyjából 80 fős versenyzői küldöttséggel számol a jövő év augusztusában sorra kerülő csengtui Világjátékokra a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).