Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jó tanulókat, jó sportolókat köszöntöttek

Sport
elismerés
jó tanuló - jó sportoló
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2024. dec. 13., 07:30

Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron.

Mint arról Székesfehérvár honlapja beszámolt, a díjátadó rendezvényen elsőként Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, s beszédében arra bíztatta az ünnepségen megjelent fiatalokat, legyenek büszkék teljesítményükre. Arra, hogy nem csak a sportban, hanem az iskolában is kiválóan képesek teljesíteni, s ezzel már most példaképekké váltak saját korosztályuk számára. Az alpolgármester egyúttal köszönetet mondott a Fejér Megyei Diáksport Egyesületnek, hogy idén is megszervezték a sok-sok fiatalt megmozgató Diákolimpia sorozatot.

Dr. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke szerint az egészséges társadalom alappillére a diáksport. Kiemelte, az idei diákolimpiai versenyeken országosan 150 ezer tanuló vett részt ötvennél több sportágban. Fejér vármegyéből 13 500 nevezés érkezett, 118 intézményből összesen 6500 vármegyei tanuló mérettette meg magát a különböző számokban. A szövetség elnöke hangsúlyozta, nem csak a győzelem, hanem a részvétel, az elhivatottság is fontos, ezért idén először az iskolák rangsorolásában nem elsősorban az eredmények számítottak, hanem az, hogy a tanulói létszámhoz képest milyen arányban vettek részt a versenyeken a diákok.

A rendezvényen összesen huszonöt diákot díjaztak, s közülük igen komoly túlsúlyban voltak a dunaújvárosiak, ugyanis összesen tizenegy helyi sportoló érdemelte ki idei eredményeivel a megtisztelő elismerést. Rajtuk kívül a "Körzetek legjobb sportolója" díjban részesült a DKSE birkózója, Tombor Benedek, míg a diákolimpián elért eredmények, nevezési aktivitás és a versenyrendszerben nyújtott közreműködése alapján a "2023/2024. tanévi Diákolimpia fiatal Fejér vármegyei testnevelője" díjat Salamon Angéla, a Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola tanára érdemelte ki. Szintén a tanítványok által elért eredmények, a nevezési aktivitás és a versenyrendszerben nyújtott közreműködésük alapján vehették át "A 2023/2024. tanévi Diákolimpia körzeti testnevelője" díjat az arra érdemes pedagógusok, akik között ott volt Dolmán Viktor, a Bocskai István Református Oktatási Kp. Szabó Magda Tagintézményének pedagógusa is.

Tombor Benedek lett a dunaújvárosi körzet legjobb sportolója! (Képek forrása: szekesfehervar.hu)

A vármegye legaktívabb általános iskolái a Szent László Általános Iskola, a Móri Dr Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, valamint a Dr. Fejérpataky László Sportiskolai Általános Iskola voltak, a középiskolák „versenyét” a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum nyerte, megelőzve a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumot, valamint a Vasvári Pál Gimnáziumot. A megye kisiskolái közül pedig a Zichy János Általános Iskola szerepelt a legjobb eredménnyel.

Fejér vármegye jó tanulói – jó sportolói, a dunaújvárosi díjasok

Erdős Helga Rebeka (kézilabda, Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum), Hujber Gergő (gyorskorcsolya, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), Kuminka Zsombor (gyeplabda, Dunaújvárosi SZC Rudas Technikum), Mezei Zoé (kézilabda, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), Utassy Lilla (birkózás, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), Vas Kata (kézilabda, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola),  Vas Lili (kézilabda, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, Vaskó Lotti (kézilabda, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, Takács Száva Fanni (kézilabda, Dunaújvárosi SZC Rudas Technikum), Angyali Dalma Zsófia (kézilabda, Dunaújvárosi SZC Rudas Technikum), Lietgieb Dominik Tibor (jégkorong, Dunaújvárosi SZC Rudas Technikum).

A rovat további hírei: Sport

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

2025. okt. 28.

Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE nő vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este hét órától.

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

2025. okt. 27.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban. 

Bátrabb játék kell a röpisektől

Bátrabb játék kell a röpisektől

2025. okt. 27.

Három szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a bajnoki címvédő MÁV Előre Foxconn otthonában a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában.

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.

Oda a DFC veretlensége

Oda a DFC veretlensége

2025. okt. 27.

Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2025. okt. 26.

Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.

Vasárnapi meccsözön

Vasárnapi meccsözön

2025. okt. 26.

Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

  2. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  3. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő