Dunaújváros Hetilap

Karácsonyra készülnek a főtemplomban is

doszerk - 2024. december 22. 8:30

Jézus Krisztus születését és első bemutatkozásait ünnepli a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösség – itt a tételes menetrend, egészen vízkeresztig.

Az évkör meghatározó főünnepére készülnek a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösségben is. Általánosságban elmondható, hogy a karácsony ünnepe a gyermekek köré, és a gyermeki őszinte örömökre épül: Máté evangéliuma hirdeti a krisztusi szavakat – "Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába."

Ünnepi alkalmak karácsonytól vízkeresztig

A dunaújvárosi római katolikus közösség főbb programjainak helyszíne a Krisztus Király főtemplom lesz – az ünnepi alkalmakról a római katolikus plébánia tájékoztatta a DO-t. Az ünnepi alkalmak sora december 24-én, kedden 16 órától a karácsony szentestéjének nyitányaként a hittanos gyermekek pásztorjáték előadásával kezdődik, a szentestét éjszaka az éjféli mise zárja 24 órakor.
Főünnepi szentmisére várják a katolikus közösség tagjait december 25-én, szerdán délelőtt 9 órai kezdettel – Jézus Krisztus születésének megünneplését ünnepli a gyülekezet.  Ünnepi alkalom lesz december 26-án, csütörtökön reggel 8 órától is – ekkor Szent István első vértanú liturgiája szerint lehet a szentmisét látogatni.
A folytatás is az ünnep jegyében telik: december 28-án és 29-én, azaz szombaton a 18 órakor kezdődő, majd másnap 9 órától a vasárnap délelőtti szentmisére a szokásos hétvégi rendben várják a híveket – az alkalmak során egyrészt az Aprószentekről, másrészt a Szent Családról (Jézusról, Máriáról és Józsefről) emlékeznek meg. Az év végi hálaadás december 31-én, azaz kedden 18 órakor kezdődik, majd január 1-jén, újévkor Szűz Máriát ünnepli a városi közösség a főtemplomban 9 órától. A karácsonyi időszak összefoglalója lesz január 4-én, szombaton a 18 órakor kezdődő esti és 5-én a vasárnap délelőtti szentmisék során, majd január 6-án, hétfőn 9 órakor, továbbá január 11-én 18, végül 12én délelőtt 9 órai kezdettel véget is ér a karácsonyi ünnepkör: ezen alkalmak során előbb vízkeresztről, majd Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékeznek meg a hívők.

Változik az urnatemető nyitvatartása

A munkaszüneti napokhoz igazodóan a karácsonyi időszakban az urnatemető nyitvatartása számos esetben megváltozik. A változások tételes és pontos listájáról a katolikus plébánia hivatalos oldalán tájékozódhatnak!

Dunaújvárosi Katolikus Plébánia (katt) >>

Valamennyi dunaújvárosi és városkörnyéki polgárnak áldott, szent karácsonyt és kegyelmekben gazdag új évet kíván a dunaújvárosi római katolikus közösség!

(Illusztráció: Giotto – Jézus születése; Wikiart)
 

A rovat további hírei: Közélet

Rengeteg szemét gyűlt össze szombaton a Békében

Rengeteg szemét gyűlt össze szombaton a Békében

2024. nov. 11.

Az elmúlt szombaton ismét lomtalanítás volt, ezúttal a Béke városrészben élők szabadulhattak meg a körülöttük felgyülemlett felesleges holmiktól, használhatatlan eszközöktől, régi kacatoktól, évtizedes bútoroktól, idejétmúlt műszaki eszközöktől.

A háborúk áldozataira emlékeztek

A háborúk áldozataira emlékeztek

2024. nov. 09.

A DSTV hangképes összegzését már láthatták, most itt a beszámoló – a halottak napjának időszakában emlékeztek meg Pentele világháborús áldozatairól. 

Devizapiac - Gyengült pénteken a forint

Devizapiac - Gyengült pénteken a forint

2024. nov. 09.

Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.

Másfélmillió négyzetméteren kell falevelet gyűjteni a város közterein

Másfélmillió négyzetméteren kell falevelet gyűjteni a város közterein

2024. nov. 08.

Tagadhatatlanul beköszöntött az ősz, jóval hűvösebb a levegő, a reggeleink pedig már fagypont közelében kezdődnek. Ez az az időszak, amikor a falevelek is tömegével kezdenek hullani a fákról, ezzel rengeteg munkát adva a szolgáltatónak.

Pentele hőseire emlékeztek

Pentele hőseire emlékeztek

2024. nov. 08.

Méltó módon, fáklyás megemlékezéssel tisztelgett a város Dunapentele hősei előtt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó harcosaira az 156-os emlékműnél emlékeztek csütörtökön este.

Idén már 25. alkalommal díjazták a legjobb virágosítókat (galériával)

Idén már 25. alkalommal díjazták a legjobb virágosítókat (galériával)

2024. nov. 08.

Idén 25. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de díjazták az "első fecskéket" és a jubiláló virágosítókat is. 

Karikó Katalin: be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek

Karikó Katalin: be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek

2024. nov. 08.

Be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek - jelentette ki Karikó Katalin szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Innovációs napján.