Mesés Utószó-délután Boldizsár Ildikóval

Merész húzás, de nagyon bejött: a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) és a Kálvin János Gimnázium és Általános Iskola programsorozatának rendszeresen otthont adó intézmény helyett a Városháza "C" szárnya díszterme is zsúfolásig megtelt a közelmúltban tartott eseményre.

A pálya íve, mérföldkövei

A beszélgetés egyik kulcsmomentuma a bevezetőben említett hivatások szétszálazása volt, amelyből – mesés fordulattal – csodás összeszövés kerekedett. Méghozzá éppen a mese motívuma lett az az alappont, amelyre a vendég és beszélgetőtársa, Gyurkity Katalin (hajdani színpados társ, közelmúltban "tanítvány" a meseterápiás stúdiumokon, nem utolsósorban pedig a társsszervező oktatási intézmény egyik vezetője) felépítették az este varázslatos csudavilágát. 
Sok szó esett a dunaújvárosi kezdetekről, a bevezetőben említett Közép-Oskolás Színpad (KOSZ) műhelyéről, a pálya első mérföldköveiről, és persze a városhoz fűződő, máig nagyon aktív kapcsolatról:
– Nekem nagyon fontos volt a város: az is, hogy mennyi mindent adott, mennyi mindent pakolt a hátizsákomba, az is, hogy sok-sok máig élő barátsággal ajándékozott meg. Édesanyám révén mindmáig rendszeresen visszajáró vendég vagyok itt, ráadásul néhány éve abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy megkaptam a "Dunaújváros Ifjúságáért" díjat – így mindig különleges a városban, ismerősök, barátok jelenlétében vendégeskedni.
A folytatás is komoly mérföldköveket tartogatott: Boldizsár Ildikó az ELTE magyar-népművelés szakán végzett, később mesekutatóként, majd világviszonylatban is egyedülálló meseterápiás módszer kidolgozójaként és művelőjeként dolgozott, dolgozik.

Együttműködés az irodalmi színtéren – érettségizőknek is

Fontos oktatási misszió is megvalósul az Utószó keretében, hiszen a kortárs irodalom megismertetése mellett a középiskolás diákok érettségire történő felkészülését is segítik a mostanihoz hasonló alkalmak. Több tényezőt is hangsúlyozott a DSTV kamerája előtt az együttműködés kapcsán Gyurkity Katalin, a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola pedagógiai igazgatója: 
– Boldizsár Ildikó egyfelől kortárs szerzőként is szerepelhet az érettségi tételek között, másrészt dunaújvárosi alkotóként is jelentős életművet, gazdag pályát tudhat magáénak. Nekünk pedig nagy feladatunk a Kálvinban, hogy olyan irodalmat tudjunk tanítani, vagy akár e módon közvetíteni, amelynek értékeiben mi is hiszünk. Ezért is fontos számunkra az Utószó sorozata.
Amint arról már beszámoltunk, a 2022 óta élő kapcsolat nyomán a beszélgetések idővel visszakereshetők lesznek az Utószó című YouTube csatornán is.

A mese mindig utat mutat

Az Utószó vendégeként viszont – deklaráltan – íróként, szépíróként érkezett, ám e minőségében sem tud, akar elszakadni a meséktől: a kamaszként írt Amália álmai, majd a Fekete Világkerülő Ember meséi után a legutolsó kötet, Az igazi vándorút című gyűjtemény meséiről is szó esett az érdekes, a személyes élethelyzetekre is érzékenyen és őszintén reflektáló beszélgetés során. De hogyan, miért is pont a mese? A választ természetesen Boldizsár Ildikó adta meg:
– Amikor mesékkel kezdtem foglalkozni, akkor szembesültem a ténnyel, hogy a különféle tudományágak művelői saját nézőpontjukból 50-60, gyakran egymásnak is szögesen ellentmondó definícióval válaszoltak a "Mi a mese?" kérdésére. Ráadásul ezek mindegyike fontosnak tűnt, az egyik filozófiai, a másik vallástörténeti, művészettörténeti vagy éppen antropológiai vonatkozásokat hangsúlyozott – ugyanakkor egyikben sem találtam meg azt, ami miatt számomra igazán lényeges  volt. Hogy megtanít bennünket tisztán látni, és arra, mik az igazán számottevőek az életünkben. A mese az egyetemes szellemi hagyomány egyik letéteményese, egyúttal mintákat, segítséget, eszköztárat biztosít arra, hogy az ember újraépítse önmagát, rendet tegyen – és tartson! – a világában. Mindig utat mutat, segít, mert megtanít arra, hogy bizony létezik olyan állapot, amiben az ember harmonikusan kapcsolódik önmagához, a környezetéhez, a világhoz.

Mindezek után nem is lehet kérdés: olvassunk, olvassanak sok Ildizsárt!

(Fotó: Végh Zoltán)