90 évvel ezelőtt Küküllőkeményfalván született, most pedig Dunaújvárosban él: Sebők András bácsit születésnapja alkalmából Barta Endre alpolgármester látogatta meg otthonában. A Petőfi-rajongó biológiatanár szívesen nosztalgiázott székelyföldi évtizedeiről, de mint mondta: Dunaújvárost csak szeretni lehet.
Sebők András 1934-ben Küküllőkeményfalván nagy családba született: heten voltak testvérek.
Székelyföldi pedagógus pálya
Székelyudvarhelytől kilenc kilométerre, Küküllőkeményfalván született 1934-ben. Édesanyja korán meghalt, heten maradtak testvérek, emlékezett vissza a 90. születésnapját ünneplő Sebők András bácsi Barta Endre alpolgármesternek.
– Édesapám nevelt minket. 1952-ben Székelyudvarhelyen leérettségiztem, és utána egy évig tanítottam, hogy pénzt keressek, hadd menjek egyetemre. Kolozsváron végeztem a biológián, majd kineveztek Erdődre. Petőfi Sándor is ott, Erdődön nősült, ahogy én is. A magyar iskolában voltam igazgató. Utána, amikor egyesítették az iskolákat, aligazgató, majd igazgatóhelyettes lettem. Végül a családommal együtt el kellett onnan jönnöm. Két gyermekem született. Higgye el, nagyszerű tantestületem volt az igazgatói évek alatt, vigyáztam arra, hogy a kollégák is úgy végezzék a munkájukat, hogy ahová az adott gyerek ment felvételizni, még mindegyiknek sikerüljön, és mindegyiknek sikerült is. Van köztük orvos, mérnök, de még törvénybíró is. Erre a munkára igazán büszke vagyok.
Később aztán elkötöztek Batizra, a Szatmárnémetitől 4 kilométerre lévő kis községbe. Időközben sajnos első feleségét elveszítette, majd Szatmárba költözött két gyermekével. Itt is igazgatóhelyettes volt. Később újabb szerelem hozta Dunaújvárosba:
– Neveltem a gyermekeket, a szomorúságokat nem mondom, és időközben ismét megnősültem, a második feleségemmel 24 évet éltem. Ez a szerelem hozott Dunaújvárosba.
A várost csak szeretni lehet
András bácsi ma már egyedül él, de a gyermekei, az unokái, dédunokái gyakran látogatják, és a közvetlen szomszédaival is baráti, mindennapos kapcsolatot ápol, akik segítik a hétköznapokban. Szülőföldjén tavaly nyáron járt legutóbb, de nem utoljára:
– Csak szeretni lehet ezt a várost, annyira zöld, olyan kellemes város. Itt is park, másik oldalon is. Etetem a kis cinkéket, ide jönnek, ide ültettem az ablak alá barackfákat, kettő maradt még. Magról ültettem, amelyeket Szatmárhegyről hoztam. 47 évig tanítottam Székelyföldön, de itt Dunaújvárosban már nem. 65 éves korom óta nyugdíjban vagyok.
Azt mondta: amikor a Móricz iskola előtt elsétál és hallja a zsivajt, jó érzéssel tölti el, de a mai igényeknek megfelelően már nem tudna tananyagot átadni, igaz, maga is éppen tanulja az okostelefonok és az ipad használatát.
Dunaújvárossal kapcsolatban csak pozitívat tud mondani: szeret itt élni, és egyáltalán nem bánta meg, hogy az élet erre sodorta. Isten éltesse még sokáig, András bácsi!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
