Véradás és ablakvadászat-finálé Újtelepen
Jeles közösségi eseményekkel búcsúzik az esztendőtől a Városvédők Újtelepért Egyesület: az elmúlt évek szép hagyományát folytatva véradást, valamint az Adventi Ablakvadászat elnevezésű akciót záró ajándéksorsolását rendezik szombaton.
Az "Újtelepen mindig történik valami!" évtizedes jelszavával fut neki az esztendő végének az egyesület: két akció is csalogatja az érdeklődőket december 28-án, szombaton a közösség központjába. Évek óta népszerű kezdeményezésük az évzáró véradás, amelyet a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetével rendeznek Újtelepen, a Városvédők Újtelepért Egyesület székházában, vagyis a Móra Ferenc utca és a Vak Bottyán utca sarkán. Az önkénteseket 10-14 óra között várják, fontos, hogy vért adni csak fényképes igazolvány és TAJ-kártya birtokában lehet!
Az eseményre mindenkit ajándékokkal csalogatnak, ráadásul az ajándékozás lesz a fő motívuma a véradást követő közösségi eseménynek is: a Városvédők Újtelepért Egyesület szervezte – három héten át összesen 28 címen – az országszerte népszerű Adventi Ablakvadászat városrészi programját, amelyet idén pontgyűjtő akcióval színesítettek. Ennek záróeseménye lesz a véradás után; a program keretében az újtelepi vállalkozók és az egyesület ajándékait sorsolják ki, amelyeket később megkapnak a szerencsés vadászok.
Színes búcsú az óévtől – remek és jótét célú kösségi programokkal!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: tábor a mozgás jegyében
2025. aug. 01.
Rendhagyó kísérletről számolt be a DSTV összeállítása Adrián Anikó tábora kapcsán. A tánc szerelmeseként korábban már megismert táborvezető mozgásközpontú programmal várta a táborlakókat, ahol a tanulókat táncos, sportos és kreatív foglalkozásokon vehettek részt. Hangkép.
Rajzverseny és japán séta a népfőiskolán
2025. júl. 31.
Szó szerint színes kínálattal folytatja programjainak sorát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – ráadásul minden korosztályt megszólítanak. A gyerekeknek online rajzversenyt hirdettek, a felnőtteket a japán séta elnevezésű mozgásformára csábítják.
Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)
2025. júl. 29.
Idén is csatlakozott városunk az országos kezdeményezéshez, a Strandok Éjszakájához, amely szombat este látogatók százait vonzotta az Aquantis Élményfürdőbe. Az időjárás megkönyörült, így sokan választották a dunaújvárosi bázis kínálatát!
DSTV: népszerű a DunaKosár közössége
2025. júl. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi termények és termékek kerülnek a vásárlók asztalára. Hangkép.
A gyerek szandálok jelentősége és választási szempontok
2025. júl. 28.
Amikor a nyár beköszönt, a gyerekek lába is szabadságra vágyik. A lábbeli kiválasztásakor nem mindegy, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe. (X)
Enyhül a héten a tikkasztó hőség szorítása
2025. júl. 28.
Napos és gomolyfelhős időszakok, nap közben a hőmérsékleti értékek lassú, de biztos emelkedése, ráadásként itt-ott üdítő záporok. Kellemes nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője – a hőségnek lőttek, a viharzóna is átvonult.
DSTV: vadvirágok a városban – mindenki örömére
2025. júl. 28.
A témával már több soron foglalkoztunk hasábjainkon, ezúttal a Kertvárosban lévő vadvirágos kertet kereste fel a DSTV csapata. A szemet gyönyörködtető ligetecske látványa az arra sétálókat is felüdíti, ráadásul beporzó rovarok egész csapata keresi fel a színes és illatos bázist. Hangkép.








