Dunaújváros Hetilap

Az év első közgyűlését tartják a Városházán

doszerk - 2025. január 22. 9:00

A közgyűlés keretében 19 napirend nyilvános megtárgyalását tervezi az önkormányzat – további két témában zárt ülésen döntenek a képviselők a Városháza közgyűlési termében csütörtökön délelőtt.

Szokásosan a két ülés közötti időszakban végzett munkáról és a meghozott polgármesteri határozatokról, illetve a lejárt határidejű közgyűlési döntések végrehajtásáról szóló jelentéssel kezdődik az esztendő első testületi ülése január 23-án, csütörtökön 9 órakor. 
A témák sorában megállapíthatja a közgyűlés a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők idei évre vonatkozó illetményalapját. Az önkormányzat felülvizsgálta és most aktualizálja a nemzetiségi önkormányzatokkal fennálló együttműködési megállapodásait. Módosíthat a közgyűlés egy korábbi határozatot, dönt ingatlanhasznosításról. A tervezet szerint március elsejétől változni fog a 35-ös autóbusz menetrendje, ami alkalmazkodik a DAK Kft. műszakváltásaihoz, ezekben az időpontokban a 35-ös járat nem tér be a TESCO-hoz.
A Dunaújvárosi labdarúgó Szövetség szakmai együttműködésével pályázati lehetőség nyílik arra, hogy a Lorántffy iskola udvarán található műfüves pályák mellé öltözők épülhessenek, mintegy 80 millió forint összegben. A pályázat benyújtásáról dönt a közgyűlés. 
Korábban született már együttműködési megállapodás az ebrendészeti telep feladatellátásra az Első Magyar Állatjogi Alapítvánnyal, ez az együttműködés kerül most újra a testület elő, immár módosított formában, ami az elkövetkező öt évre oldja meg megnyugtatóan az ebtelep működtetését. 
EUI Imperfect City külső projektkoordinációs feladatainak ellátásáról dönt a közgyűlés, illetve az Energia menedzsment rendszerek fejlesztése és bevezetése önkormányzatok számára című DIMOP Plusz 2.1.1-24 pályázaton történő részvételről. 
Orosz Csaba önkormányzati képviselő javaslata alapján, megfelelő előkészítés után és a mostani közgyűlés jóváhagyásával a város 2153-as közterületét (a Mondbach-kúria előtti teret) Szenthátomság térnek nevezi el. 
Szintén határozhat a testület a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet részére gyógyászati segédeszköz adományozásáról, illetve a rászoruló dunaújvárosi gyermekek idén esedékes szünidei gyermekétkeztetésének biztosításáról.

DMJV Önkormányzata
(Archív fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

2025. júl. 30.

Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

2025. júl. 30.

Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

2025. júl. 26.

Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

2025. júl. 25.

Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

2025. júl. 24.

Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!