Biztos győzelmek a fővárosban

spigott - 2025. január 28. 18:00

Magabiztosan szerezte meg az év első felnőtt és U23-as válogató versenyének első helyét a DKSE két kiváló birkózója, Pupp Viktória és Nyikos Veronika.

Nyikos Veronika, Kiss Károly edző és Pupp Viktória! (Kép: DKSE)

Budapesten rendezték meg az év első felnőtt és U23-as birkózó válogató versenyét a mögöttünk hagyott hétvégén, s a szombati megméretésen a DKSE két kiválósága, Nyikos Veronika és Pupp Viktória is részt vett. Mint arról Tombor István, a DKSE birkózóinak vezetőedzője beszámolt, a 65 kg-osok mezőnyében induló Pupp Viktória és a 76 kg-ban szereplő Nyikos Veronika is első helyen végzett, ám legnagyobb riválisaik, akik a tavalyi esztendőben a két súlycsoport válogatottjai voltak korosztályukban, ezúttal sajnos nem léptek szőnyegre. A 65 kg-ban szereplő Elekes Enikő ugyanis egy oroszországi viadalon vett részt, míg a párizsi olimpikon Nagy Bernadett ismeretlen okok miatt hagyta ki a versenyt.

Tombor István elárulta, a megméretésen azonban összességében sem volt nagy létszám, kötöttfogásban és szabadfogásban is a szokásosnál kevesebben álltak rajthoz. A mi versenyzőink viszont ott voltak és a válogatón Viktória és Veronika sem talált legyőzőre, mindketten aranyérmet szereztek.

– Veronikának szusszanásnyi ideje sem lesz a következő két hétben, ugyanis február 8-án már a Zágráb Openen, az év első nagy felnőtt nemzetközi ranking series versenyén vesz részt, melyen az eddig beérkezett nevezések alapján nagyon erős mezőny várható, ráadásul Magyarországról kötött- és szabadfogásban, valamint női birkózásban több mint 30 birkózót nevezett az MBSZ. Viktória ebben az évben lépett át az U20-as korcsoportba, kitűzött cél a 65 kg-os súlycsoportban a válogatottság kiharcolása. Veronika utolsó éves U20-as versenyző, saját korcsoportján túl az U23-as korcsoportban is szeretné viselni a címeres mezt, melynek eléréséhez a megszerzett első hely jelentősen hozzájárulhat.

A rovat további hírei: Sport

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

2025. okt. 28.

Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE nő vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este hét órától.

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

2025. okt. 27.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban. 

Bátrabb játék kell a röpisektől

Bátrabb játék kell a röpisektől

2025. okt. 27.

Három szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a bajnoki címvédő MÁV Előre Foxconn otthonában a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában.

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.

Oda a DFC veretlensége

Oda a DFC veretlensége

2025. okt. 27.

Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2025. okt. 26.

Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.

Vasárnapi meccsözön

Vasárnapi meccsözön

2025. okt. 26.

Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.