Bravúros szettrablás a Kaposvártól

spigott - 2025. január 5. 16:27

Bár az első szettet megnyerte, végül 3-1-es vereséget szenvedett a címvédő otthonában a DKSE röplabda csapata az Extraliga vasárnap délutáni mérkőzésén.

A címvédő, s az idei szezonban még veretlen Kaposvár otthonában lépett pályára a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga újabb fordulójában vasárnap délután három órától.

A mérkőzés esélyesének egyértelműen a hazaiak számítottak, ám a mieink nem foglalkoztak ezzel, bátran, és ami fontosabb, igen eredményesen kezdték a nyitó játékot, melyben Németh, Horváth és Cserép pontjaival szereztek rendre vezetést. A vendéglátók ugyan ott loholtak a mieink nyomában, ám mikor Peredi és Béres is becsatlakozott a pontgyártásba, sikerült három, majd négy egységgel meglépni a Kaposvártól (5-9). Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy fiataljainktól, s ezt kihasználta a Fino, mely visszajött egyre, ám erre is volt válasza együttesünknek, mely sorozatban három pontot szerezve állította vissza a két gárda közti korábbi különbséget (11-15).

Jött is a hazai időkérés, mely után megint visszajött kettőre a Kaposvár, de Béres duplája és Peredi ásza után 15-20-as állásból várhattuk a véghajrát. Mely igen komoly izgalmakat hozott, hiszen egy hibás érintés után már hattal vezetett a DKSE, de a vendéglátók egy 3-0-s rohammal pillanatok alatt megfelezték hátrányukat, így jött a mieink időkérése is (19-22). Horváth pontjára a kínai Yang válaszolt kettővel, majd egy támadási hiba után már csak eggyel vezetett a DKSE, de Cserép két remek támadására már nem volt ellenszere a hazaiaknak, így a nyitó felvonás végén a mieink örülhettek a 25-23-as sikernek.

Képek: DO-archív

Amilyen jól zárult az első játszma, olyan rosszul kezdődött a második, mert a hazaiak egy 5-1-es etappal indítottak, s miközben röplabdázóin egyre többet hibáztak, a kaposváriak sorozatban szerezték újabb pontjaikat, így 12-3-nál már másodszor kellett időt kérnie Tomanóczy Tibornak. Ugyan a rövid pauza után már elkezdtek jönni a dunaújvárosi pontok is, a Fino magabiztosan tartotta előnyét, sőt, a hajrában még növelte is, s egy 25-12-re behúzott játszmával egalizált.

A harmadik szettet megint pontosabban kezdte együttesünk, de hiába követte szorosan ellenfelét 6-5-ig, ekkor sorozatban négy pontot szerzett a Kaposvár, így jöhetett az újabb időkérés (10-5). Sajnos a dunaújvárosi hibák száma a folytatásban sem csökkent, így pillanatok alatt megduplázta vezetését a házigazda, mely 17-7 után már nem adott esélyt röpiseinknek a felzárkózásra, s biztosan elvitte a harmadik játékot is (25-14).

Az újabb térfélcserét követően 3-3-ig tudta csak tartani ellenfele tempóját a DKSE, ám ezt követően egymás után hat pontot szerzett a Fino, s hiába az időkérés, nem sokkal később már 15-5-ös állást mutatott az eredményjelző. A hazaiaknak szinte minden, a mieinknek gyakorlatilag semmi nem sikerült ebben az időszakban, így tovább nőtt a különbség a felek között, s a Kaposvár végül simán, 25-8-ra megnyerte a szettet, s ezzel együtt a mérkőzést is (3-1).

Fino Kaposvár – DKSE 3-1 (-23, 12, 14, 8)

DKSE: Béres, Cserép, Makó, Németh, Peredi, Horváth, Rostás, Vadász, Papp, Kuti (libero). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

2025. okt. 16.

A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

2025. okt. 15.

Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

2025. okt. 14.

Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.