Magyar siker az idegek csatájában

spigott - 2025. január 16. 15:34

Óriási küzdelemben ötméteresek után aratott 18-17-es győzelmet a spanyolok ellen a magyar női vízilabda válogatott a Világkupa görögországi selejtezőjének utolsó csoportmeccsén.

Kép: MVLSZ-archív

Az eddig hibátlan spanyolok ellen ugrott medencébe a magyar női vízilabda válogatott a Világkupa görögországi selejtezőjének utolsó csoportmérkőzésén csütörtökön délután kettő órától. A mérkőzésnek a mieink számára volt komolyabb tétje, hiszen egy többgólos győzelemmel akár a legjobb négy közé is bejuthatott volna együttesünk.

Cseh Sándor alakulata egyáltalán nem ijedt meg az olimpiai bajnoktól, s óriási csatát vívott ellenfelével, ezzel is jelezve, hogy hiába a fiatalítás, bőven van fantázia a csapatban. A mérkőzés első negyede 3-3-as döntetlennel ért véget, a másodikban sem csökkent a gólszerzési kedv, ám míg a mieink négyszer, addig a spanyolok "csak" háromszor tudtak betalálni, így a nagyszünetre 7-6-os magyar fórral vonultak a felek.

A térfélcserét követően megfordultak a szerepek, mert ezúttal az olimpiai bajnok jutott el négy találatig a három magyar góllal szemben, így bőven ígért még izgalmakat a záró felvonás (10-10). A negyedik nyolc percben sem kímélték egymást a csapatok, hol a mieink, hol a spanyolok álltak jobban egy-egy találattal, ám végül 4-4-es egállal ért véget az utolsó nyolc perc, vagyis ötméteresek döntöttek a győztes kilétéről (14-14). A szétlövésben is hasonlóan nagy csatát hozott, de a végén a mieink koncentráltak jobban, így 18-17-es győzelemmel szereztek két pontot, s ha az amerikai csapat legyőzi este a görögöket, úgy bejutnak a legjobb négy közé, míg görög siker esetén az alsóházból kell elérni a Világkupa kínai Szuperdöntőjét jelentő ötödik, vagy hatodik hely valamelyikét.

Spanyolország - Magyarország 17-18 (3-3, 3-4, 4-3, 4-4, 3-4) – ötméteresek után
Részletes jegyzőkönyv később

A rovat további hírei: Sport

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

2025. jún. 02.

Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében.

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

2025. jún. 01.

Már az első fordulóban is nagy csatákat hozott a Suli Foci Kupa. Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett viadalon. Hangkép.

Újra gáláztak a labdarúgók

Újra gáláztak a labdarúgók

2025. jún. 01.

Kiütéses győzelemmel zárta a Fejér vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírását a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton kora este.

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

2025. máj. 31.

Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

2025. máj. 30.

Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.

DSTV: tisztelgő falfestés

DSTV: tisztelgő falfestés

2025. máj. 30.

A dunaújvárosi labdarúgás egy ikonja előtt tiszteleg a Dunaújáros FC labdarúgócsapata. A stadion „J” azaz egyik hazai szektora hivatalosan is Tóth István nevét – és arcképét – viseli. Hangkép.

Összetettben nem sikerült előrébb lépni

Összetettben nem sikerült előrébb lépni

2025. máj. 30.

A tizennegyedik helyen fejezte be az egyéni összetett versenyszámát a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornásza, Mayer Gréta.