Miskolci öröm a hétközi fordulóban

spigott - 2025. január 16. 7:30

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata az Extraliga szerda esti fordulójában.

Kép: DO-archív

Pár nappal a Dág elleni hazai vereség után újabb feladat várt a DKSE röplabda csapatára, mely Miskolcon folytatta az Extraliga alapszakaszának csatározásait szerdán este hét órától.

A nyitó felvonást oda-vissza játékkal kezdődött, felváltva szerezték pontjaikat a csapatok, de 5-4-es hazai vezetés után beragadtunk egy állásba, s Árva vezérletével pillanatok alatt meglógott öttel, majd hattal a házigazda (10-4). A folytatásban is pontosabbak voltak a vendéglátók, így 16-8-nál már második idejét kellett kikérnie Tomanóczy Tibornak, de ez sem segített fiataljainkon, mert a MEAFC tovább növelte előnyét, s 25-15-re elvitte az első játszmát.

A második elején megint beragadtunk egy kicsit, de jól küzdöttek röplabdázóink, s 8-3-ról is visszajöttek 11-10-re, s ekkor úgy tűnt, akár még szorossá is tehetik a szettet. A hazaiak azonban másként gondolták, Piwowarczyk sorozatban öt pontot szerzett a miskolciaknak, akik megint elléptek hét-nyolc egységgel, s mivel innen már nem is engedték ki kezükből a játékot, így ezt a játszmát is magabiztosan behúzva léptek el 2-0-ra (25-16).

Az újabb térfélcserét követően nyílt csatát láthattak a meccsre kilátogatók, s ugyan jobbára a hazaiaknál volt a vezetés, fiataljaink jól küzdöttek és egészen 18-17-ig ott loholtak ellenfelük nyomában. A hajrához közeledve azonban elég volt egy kisebb megingás, s újra meglógtak a vendéglátók, akik 22-17 után már rutinosan hozták a "kötelezőt", s előnyükből négy pontot megőrizve, egy 25-21-re megnyert játszmával zárták le a találkozót.

MEAFC-Peka Bau – DKSE 3-0 (15, 16, 21)

DKSE: Béres, Cserép, Makó, Németh, Peredi, Horváth. Csere: Borgatti, Rostás, Lampert, Kuti (libero). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Tovább robog a DFC

Tovább robog a DFC

2025. ápr. 28.

Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.

Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet

Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet

2025. ápr. 27.

A DKSE "B" csapata vezet a tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulója után, míg az egyéni összetett bajnokságon a DKSE kiválósága, Mayer Gréta diadalmaskodott.

Bravúros Kohász-siker

Bravúros Kohász-siker

2025. ápr. 27.

Remek második félidei játékának is köszönhetően aratott kétgólos győzelmet a tabellán ötödik Vác ellen a DKKA női kézilabda csapata a bajnokság szombat esti fordulójában.

DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak

DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak

2025. ápr. 26.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoportja szép hagyományt folytatott. A közösség húsvét alkalmából a hajléktalanszálló lakóit támogatta, kicsit szebbé tették a nehézsorsú embereknek az ünnepet. Hangkép.

Pontszerzéssel zárta a szezont a DKSE

Pontszerzéssel zárta a szezont a DKSE

2025. ápr. 26.

Maratoni, ötszettes csatában szenvedett vereséget Szegeden a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának utolsó fordulójában.

Májusban kezdődik a bronzcsata

Májusban kezdődik a bronzcsata

2025. ápr. 25.

Hazai környezetben kezdi, s itthon is fejezheti be a bajnoki bronzpárharcot a DFVE női vízilabda csapata az Eger gárdája ellen.

Szegeden zárja a bajnokságot a DKSE

Szegeden zárja a bajnokságot a DKSE

2025. ápr. 25.

A Vidux-Szeged otthonában fejezi be az Extraliga 2024/2025-ös szezonjának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este fél nyolctól.