Nagy siker volt a jótékony célú dartsverseny
Kétfős alakulatok versengtek a Szöglet Sport Bárban rendezett karitatív közösségi erőpróbán: a nevezési díjak mellett az urnában landolt adományok is az Esőcseppekért Alapítvány számláját gyarapították a viadal után.
A karácsonyi rohamot ellensúlyozandó szervezett jótékonysági páros darts versenyt a Művész Tisza Sziget Dunaújváros közössége a Szöglet Sport Bárban – a karitatív akció kedvezményezettje az Esőcseppekért Alapítvány volt.
Nemes célt szolgáltak
A program szervezői kétkörös szavazás után döntöttek a kedvezményezettről – előbb hét lehetséges szervezetről szavazott a Művész Tisza Sziget közössége, majd az első három "döntős" közül a városi Tisza-szimpatizánsok szélesebb tábora szavazatai nyomán lett a befutó az Esőcseppekért Alapítvány.
A versenyt a jótét cél és a közösségi összefogás szellemében rendezték; már a viadal előtt szépen gyűlt az adomány a helyszínre kitett urnában – a nevezési díjak mellett ezt is az alapítvány kapta. A rendezvény fővédnöke dr. Ordas Eszter, a Tisza Párt fővárosi képviselőcsoportjának városunkból elszármazott frakcióvezetője volt – mint elárulta, első szóra vállalta a közreműködést:
– A Tisza szigetek közösségei országszerte egyre aktívabbak és egyre bátrabbak, nagyon örülök, hogy a dunaújvárosi közösségek is gyorsan erőre kaptak, több programmal vétették észre magukat a közelmúltban. Számomra az külön örömteli, hogy ezek sorában jótékony akciók is szerepelnek – boldogan tettem eleget a Művész Tisza Sziget felkérésének. Nagyon szép és nagyon nemes a kezdeményezés, bízom abban, hogy sikerül érdemi segítséget nyújtani az Esőcseppekért Alapítványnak fontos céljaik eléréshez.
Fókuszban a segítség – de az eredmény is fontos!
Minden a korábban elhatározott tervek szerint alakult, a kedvezményezett szervezet a megméretés után azonnal megkapta az összegyűlt adományokat – összesen 222 ezer 200 forintot. Mint Kostyák Eszter kuratóriumi elnök elmondta, az Esőcseppekért Alapítvány sajátos nevelési igényű (SNI-s) és autista gyermekek, valamint családjuk támogatására jött létre. Érdekképviseletük, a társadalomba történő sikeres beilleszkedésük segítése mellett az alapítvány igyekszik az érintettek számára különféle segítő szolgáltatásokat biztosítani – többek között ingyenes, lóval asszisztált fejlesztéssel segítik az érintett gyermekeket, de terveik között szerepel az integráció erősítése a közoktatási intézményekben. Az alapítvány ennek érdekében a köznevelés és a közoktatás szakembereit is támogatja az SNI-s gyermekekkel történő hatékony és eredményes munkájuk érdekében.
Végül, de közel sem utolsósorban lássuk a Művész Tisza Sziget jótékonysági darts versenyének eredményét! A megméretésen 17 páros versengett, az első helyen Baranyai Norbert és Palczer Zsolt kettőse végzett, a második helyet Balázs Gábor és Hamar Dávid szerezte meg, a harmadik Kovács Adorján és Bródi Tibor duója lett. A legnagyobb kiszálló különdíját Hamar Erik érdemelte.
Bár a verseny éles, a hangulat mindvégig remek volt, a foglalkozás az összes létezhető szempontból elérte célját – a kedvező tapasztalatok és a pozitív visszajelzés nyomán aligha kérdéses: lesz folytatás!
(Fotó: Művész Tisza Sziget)
A rovat további hírei: Mozaik
Mentes finomság, de nem az ízektől!
2024. nov. 04.
A hideg idő beköszöntével megnő a kedv arra, hogy az ember több időt töltsön a konyhában. Szerencsére ősszel is rengeteg szezonális zöldség és gyümölcs áll rendelkezésünkre, hogy belőlük készítsünk valami egészséges, de ínycsiklandó finomságot.
Csípős hajnalok, napos napok egész héten át
2024. nov. 04.
Jobbára fátyolfelhő és napsütés jellemzi térségünk időjárását a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Közlekedők, figyelem: reggelente már csúszós pályával számolhatunk!
Halloweeni boszorkánykonyha
2024. nov. 04.
Bár a halloween némiképp megosztó ünnep, vitathatatlan, hogy egyre inkább életünk részévé válik. Ezen a napon kicsik és nagyok szívesen öltenek ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezt, és a hírekből is tudjuk, hogy gyakoriak a halloweeni jelmezes partik is. (X)
DSTV: erősevők versengése az MMK-ban
2024. nov. 03.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. Az MMK-ban rendezett Kézműves Kincsek Vására eseményét színezte az erősevők versenye a közelmúltban. Nagyon durva erőpróba volt, csak gyakorlottak próbálják utánuk csinálni! Hangkép.
A jól végzett munka megérdemelt jutalma
2024. nov. 02.
Rekordszámú résztvevővel rekordmennyiségű hulladékot szedtek össze a lelkes önkéntesek a szeptemberi takarítási világnapon. A szervezők és partnereik meglepetésekkel is készültek, a legeredményesebb intézmény nyereményekkel gazdagodott. Idén a Vasvári suli nebulói bizonyultak a legügyesebbnek – így őket illették az ajándékok.
DSTV: a templom épületéről
2024. nov. 02.
Az evangélikus templomvárakat, erődtemplomokat idézi a dunaújvárosi gyülekezet központja, derül ki a DSTV összegzéséből. Az épített örökség jeles emlékeit felvonultató sorozat epizódjában Stermeczki András evangélikus lelkész mutatta be az épületet. Hangkép.
Tömegvonzás, gazdag kínálat a bolhapiacon
2024. okt. 30.
Minden ígéretet beváltott a legutóbbi Csomagtartóvásár a piac területén, ahol a bolhapiac kincsvadászatának izgalmát a kézműves és termelői piac portékái egészítették ki. Egyre több látogatót vonz, szó szerint sokadalommá vált az esemény. És persze: folytatják!