Az utolsó eszközök átadásával hivatalosan is lezárta a Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékonysági akcióját a DLSZ "Jót, szívből – Dunaújvárosért!" akciócsoportja a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Krónikus Belgyógyászati Osztályán. A felújított nővérszobát már decemberben átadták, illetve az összegyűlt ajándékok egy részét. Hangkép.
DSTV: minden adomány célba ért
A rovat további hírei: Közélet
Rendkívüli közgyűlés – öt fontos napirenddel
Öt halaszthatatlan téma miatt tart rendkívüli nyílt ülést a város önkormányzata: a közgyűlés csütörtökön délelőtt lesz a Városháza "C" szárnyában.
Végre a közutakon is valóra válhat a jelszó: „Legyen világosság!” (FRISSÍTVE)
Megkezdődött a város főbb közlekedési útvonalain a közvilágítás évek óta várt, vágyott és követelt rekonstrukciója – az alkalomból Pintér Tamás polgármester tartott tájékoztatót a munkálatok első helyszínén, a Dózsa György úton szerdán délelőtt. Kíváncsi az előtte/utána képpárunkra? Mutatom! (FRISSÍTVE)
A demencia súlyos titkairól – mindenkinek
Komoly, ráadásul egyre többeket érintő témával ért véget a Római körúti Civil Ház egészségőr sorozata: a demencia titkairól dr. Havas Szonja, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosa beszélt a szépszámú érdeklődőnek kedden délután.
DSTV: nyomtatvány az adó-visszatérítéshez
Fontos dokumentumot publikált a NAV, derül ki a DSTV összegzéséből. Az adóhivatal weboldalán megjelent nyilatkozat a gyermeket nevelők adó-visszatérítéséhez szükséges. Hangkép.
"... még a lehetetlennel is szembemegy" (galériával)
'56 máig ható emlékeiről is szó esett azon a megemlékezésen, amelyet a forradalom és szabadságharc dunapentelei megtörésének évfordulója alkalmából rendeztek a forradalmi emlékműnél ma este.
Színes, fényes adventi forgatagra készülnek
Színpadi produkciók helyett mini korcsolyapálya, valamint színes, gazdag, fényes és látványos forgatag – ezt kínálja az advent időszakában a Városháza téren az önkormányzat.
A demenciáról – szakmai alapokon, nyíltan
A betegség felismerésétől a családi teendőkig – első kézből, avatott szakértőtől a demenciáról a Római körúti Civil Ház sorozatában kedden délután.

