Két vereség Tatabányán

spigott - 2025. február 5. 12:30

A listavezető Tatabányától és a Pécstől is három szettben szenvedett vereséget U20-as leány együttesünk az OB II-es pontvadászat középszakaszának újabb fordulójában.

Kép: DSE Röplabda Akadémia

Tatabányán folytatta az NB II-es pontvadászat nyugati csoportjának középszakaszát a DSE Röplabda Akadémia U20-as leány együttese a mögöttünk hagyott hétvégén. A vasárnapi megméretésen újra két mérkőzés várt fiataljainkra, akik az éllovas házigazda TRSE ellen vágtak neki a fordulónak, s bár a taktikát betartva, fegyelmezetten játszott együttesünk, a vendéglátók végül igazolták a papírformát, s három szettben behúzták a győzelmet. A PTE-PEAC ellen azonban az első két játszmában nem játszottak jól lányaink, s csak a harmadik felvonásban tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát, ám a pécsiek ezt a játékot is megnyerve arattak 3-0-s győzelmet.

Gelencsér Balázs: – Az első meccset a Tatabánya tabellát vezető csapata ellen játszottuk, s bár tudtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, ennek ellenére a lányok a megbeszélt taktikát végig betartva játszottak. Az ellenfél jóval magasabb szintű játékot képvisel, mint mi, kemény nyitásokkal és ragyogó védekezéssel néztek szembe a játékosaim, a támadásokról már ne is beszéljünk. A Tatabányának rendszeresen sikerült blokk nélküli támadásokat szervezni, s az ilyen támadásokat nagyon nehéz kivédekezni, nem kevés szerencse kell hozzá. Ez azonban szettenként többször is sikerült nekünk, amiből ráadásul még szervezett támadást is tudtunk indítani, több-kevesebb sikerrel. Voltak hosszú labdamenetek amiket rendre mi hoztunk, azonban a két csapat közti játéktudás rendre kiütközött. A Tatabánya megérdemelten nyert, de nem voltam csalódott, mert egy igen jó csapat ellen tudtunk emelt fővel lejönni a pályáról. Becsülettel hely álltunk. A második mérkőzés azonban érthetetlen volt számomra, mert a harmadik szettig igazából csendes szemlélői voltunk a mérkőzésnek. Az első szettben 10-1-es Pécs vezetésnél már nem maradt időkérési lehetőségem és a második játszmában pedig lemásoltuk az elsőt. Igazából a harmadik játékrészben kezdtünk el egyáltalán röplabdázni, de a szerencse is elpártolt mellőlünk, így ezt a szettet 25-22-re hozta az ellenfél, sajnos megérdemelten. Amennyiben át tudtuk volna menteni az első meccs hozzáállását akkor valószínűleg nem ez az eredmény született volna.

Eredménye, leány U20 II. osztály, nyugat középszakasz
TRSE – DSE Röplabda Akadémia 3-0 (9, 13, 11)
DSE Röplabda Akadémia – TRSE 0-3 (-16, -16, -22)

DSE Röplabda Akadémia: Peredi Nóra, Kun-Gerendás Rebeka, Takács Nikolett, Kifuth Ágota, Miklovich Laura, Szalai Lili, Erdély Csenge, Kriski Lili, Pécsi Gabriella. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

A rovat további hírei: Sport

A Dág volt a pontosabb

A Dág volt a pontosabb

2025. már. 24.

Hiába nyerte meg az első játszmát, kikapott a Dágtól a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházi rájátszásának első fordulójában.

Aranyálomból rémálom

Aranyálomból rémálom

2025. már. 24.

A Gyergyói HK-nak minden, a DAB-nak semmi nem sikerült a finálé utolsó meccsén, így a vendég erdélyiek szerezték meg az U21-es bajnokság aranyérmét.

Biztató formában versenyeztek a magyarok

Biztató formában versenyeztek a magyarok

2025. már. 23.

Mayer Gréta hatodik, míg Szij Emese Ada a hetedik helyen fejezte be az antalyai világkupa szombati döntőjét.

A Kohászé a megyei rangadó

A Kohászé a megyei rangadó

2025. már. 23.

Szoros első félidő után magabiztos, nyolcgólos győzelmet aratott az Alba FKC elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.

Az ötödik meccs dönt a fináléban

Az ötödik meccs dönt a fináléban

2025. már. 22.

Nagyot küzdött, de 4-2-es vereséget szenvedett az ezúttal tartalékos DAB a Gyergyói HK ellen az U21-es bajnokság fináléjának negyedik meccsén.

Ezúttal hatig jutott a DFC

Ezúttal hatig jutott a DFC

2025. már. 22.

Mezőfalván is nagyon sima győzelemnek örülhettek a Dunaújváros FC labdarúgói a Fejér Vármegyei első osztály újabb fordulójában.

Kezdődik a rájátszás az Extraligában

Kezdődik a rájátszás az Extraligában

2025. már. 22.

A Dág elleni hazai összecsapással vág neki a Extraliga alsóházi küzdelmeinek a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap délután öt órától.