Nagykarbantartás kezdődik a Pentele hídon
Bár messziről változatlanul gyönyörű látványt nyújt a Pentele híd, közelről és de pláne közlekedésbiztonsági szempontból már nem ennyire rózsás a kép. Az M8 autósztráda Duna fölött átívelő szakaszán hamarosan több karbantartási feladatot kezdenek a szakemberek.
A részletekről MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. adott egyelőre rövid tájékoztatást – természetesen a témával terveink szerint hosszabban is foglalkozunk majd. A lényeg, most még csak címszavakban. Az MKIF szakemberei hamarosan el kívánják kezdeni a szükséges beavatkozásokat, a munkálatok léptékére jellemző, hogy a tervek szerint augusztus végéig tart a nagykarbantartás, amely időszakos forgalomkorlátozással, sőt, egy hosszabb periódus erejéig teljes út-, pontosabban hídlezárással is járhat. (Természetesen a tervezett menetrendről is beszámolunk hasábjainkon!)
A lényeg: a munkálatok során a híd 13 elhasznált saruját, valamint az építmény dilatációit szükséges cserélni ahhoz, hogy a biztonságos közlekedést továbbra is fenn tudják tartani. Fontos tényezője a címszavas tájékoztatónak, hogy a híd jelenleg is jó állapotú, biztonságosan használható – a nagykarbantartás éppen annak érdekében történik, hogy ez a jövőben is így maradjon. A képlet egyszerű: ahogy minden műtárgynál és berendezésnél, úgy időnként egy hídnál is el kell végezni az elhasználódott alkatrészek cseréjét az üzemszerű működés érdekében.
A munkálatok ütemezése még jóváhagyásra vár, a pontos időpontokat egyelőre egyeztetik, az viszont már az MKIF első összegzéséből kiderül, hogy – éppen a korlátozások miatti kényelmetlenség okán – igyekeznek a szükséges feladatokat a legrövidebb határidővel elvégezni. A cél egyértelmű: a forgalom számára minél előbb vissza kívánják adni a pályát. Ugyanakkor az is a tervek között szerepel, hogy a legtöbb üzemeltetési feladatot elvégezzék az amúgy is felújítás alatt álló hídon – éppen annak érdekében, hogy később azok miatt már ne kelljen feltartani a közlekedőket.
(Fotó: Holczer Tibor)
A rovat további hírei: Közélet
Köszönet az áldozatos munkáért!
2024. dec. 11.
Nemes hagyomány született városunkban – évről évre meglepik az Országos Mentőszolgálat helyi állomását apróságokkal, amik mégis sokat jelentenek a hétköznapokon. A jótékony brigád most meleg takarókkal és gyümölcsökkel is készült.
A forgatag harmadik hétvégéje is vár
2024. dec. 11.
Mozgalmas a december, már a harmadik adventi hétvégét ünnepelhetjük a Városháza téren. Az Adventi Forgatag ezúttal szombaton és vasárnap is színes programokkal kecsegtet, Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester szerint érdemes lesz ellátogatni a vásárra.
DSTV: az elüldözött családokra emlékeztek
2024. dec. 11.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogyan törte meg a kommunista rezsim a korabeli Dunapentele családjainak sorsát a kitelepítéssel 1950-ben. A közelmúltban tartott megemlékezés egyúttal figyelmeztetés is: soha többé nem történhet hasonló. Hangkép.
Újtelepre is megérkezett a Mikulás (galériával)
2024. dec. 10.
Újtelepen a lehető legjobb értelemben mindig történik valami. Vasárnap egy össznépi Mikulás ünnepségre invitálta a közösséget a Városvédők Újtelepért Egyesület. Volt forró tea, kürtős kalács, élőzene, sőt, lovasfogaton érkező Mikulás is megörvendeztette a gyerekeket a Waldorf iskola udvarán rendezett ünnepségen.
A remény gyertyája is fellobbant (galériával)
2024. dec. 09.
Folytatódott a forgatag, újra megtelt a Városháza tér. Advent második vasárnapján a megszokott minőségben várták a látogatókat az Adventi Forgatagra, a remek hangulat garantált volt. Ünnepélyes keretek között a második adventi lángot is meggyújtották – ezúttal már a remény gyertyája is lobogott.
A szülés: élmény – beszélni kell róla!
2024. dec. 09.
Beszéljünk a szülésélményről! – ezzel a címmel rendez nyitott műhelybeszélgetést a Tündérváros baba-mama klub és a Fészek Mentálhigiénés Központ: a Csillagvirág Tagóvodába várják az érdeklődőket szerdán.
60 éve ballagtak a Szórádból
2024. dec. 08.
Kivételes eseménynek adott otthon a Mondbach-kúria múlt szombaton – összegyűlt az 1964-ben végzett B osztály. A Szórád Márton Általános Iskolában eltöltött évek olyan meghatározóak voltak az osztálytársak számára, hogy sokan közülük kérdés nélkül vettek részt a jubileumi eseményen.