Nem borult a papírforma

spigott - 2025. február 9. 16:03

Csak az első szettben tudta megnehezíteni a bajnoki címre is esélyes MÁV Előre dolgát a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga szombat esti fordulójában.

Kép: DO-archív

Idegenben, a tabellán második MÁV Előre otthonában lépett pályára a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában szombaton este hét órától, s bár a találkozónak a székesfehérváriak voltak az esélyesei, a mieink bíztak abban, hogy sikerül jó meccset játszaniuk vetélytársukkal.

Röplabdázóink nem is kezdtek rosszul, Meinerts ütéseivel és Németh blokkjaival 5-2-re vezettek az első felvonás elején, de a hazaiak gyorsan ébredtek, s 6-7 után egy 4-0-s sorozattal fordítani tudtak (10-7). Hiába látszott állandósulni az Előre két-hárompontos előnye, együttesünk remekül küzdött, 13-nál, majd 15-nél is sikerült befogni ellenfelét, de erre is volt sajnos válasza a hazaiaknak, akik 17-16 után megint hoztak egy 3-0-s etapot, így muszáj volt időt kérnie Tomanóczy Tibornak (20-16). A rövid pauza hatott is, mert Cserép és Németh pontjaival sikerült feljönni 23-22-re, de jött két rontott dunaújvárosi nyitás, így a fehérváriak 25-23-ra elvitték a nyitó felvonást.

A térfélcsere után 4-4-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, majd egy 5-1-es sorozattal megléptek a fehérváriak (9-5). A vendéglátók a folytatásban is pontosabban játszottak röplabdázóinknál, így Tomanóczy Tibornak muszáj volt időt kérnie, hogy rendezze a sorokat (14-8). Ez sem segített azonban, mert a vendéglátók továbbra is lendületben maradtak, s előnyüket fokozatosan növelve arattak 25-15-ös részsikert, megduplázva ezzel vezetésüket (2-0).

Sajnos az újabb térfélcserét követően sem tudott visszatalálni korábbi formájához együttesünk, mely 2-1-es vezetése után pillanatok alatt négypontos hátárnyban találta magát (7-3). Hiába kért időt újra Tomanóczy Tibor, ezt újra meg kellett tennie 11-4-nél, mert továbbra is sokkal hatékonyabbak voltak a hazaiak. A tetemes hátrányból sajnos nem volt esély a felzárkózásra, mert a játék minden elemében jobb Előre innentől már magabiztos teljesítményt nyújtva húzta be a játékot és ezzel a meccset is (25-14).

MÁV Előre – DKSE 3-0 (23, 15, 14)

DKSE: Cserép, Klochko, Makó, Peredi, Németh, Meinerts. Csere: Kuti (libero), Béres, Papp. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: támogatás Livinek

DSTV: támogatás Livinek

2025. ápr. 23.

Remekül sikerült a Dóczi Zsuzsához köthető jótékonysági sportesemény. Az edző múlthéten adta át az 5. Kihívás napon összegyűlt támogatást Balog Livinek és családjának. Hangkép.

Nem hibázott a DFC

Nem hibázott a DFC

2025. ápr. 23.

A Soproni Egyetem elleni magabiztos győzelemmel tartotta meg második helyét a tabellán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.

Így lett szebb az ünnep

Így lett szebb az ünnep

2025. ápr. 22.

Hetedszer vendégelte meg a Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmány téri intézményének lakóit a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja húsvét alkalmából.

Mr. Tus Dunaújvárosban járt

Mr. Tus Dunaújvárosban járt

2025. ápr. 22.

Remek hangulatban tekinthetett vissza barátaival, egykori versenytársaival a Dunaújvárosban és a magyar birkózásban szerzett emlékeire Hegedűs Csaba, olimpiai, világ-és Európa-bajnok birkózó a Gurics György Birkózó Centrumban.

Ezüstérmes a magyar válogatott

Ezüstérmes a magyar válogatott

2025. ápr. 21.

A magyar női vízilabda-válogatott a második helyen végzett a világkupa Csengtuban rendezett szuperdöntőjében: Cseh Sándor együttese a vasárnapi fináléban 13-9-re kapott ki a görög csapattól.

Két Mayer-érem Dohában

Két Mayer-érem Dohában

2025. ápr. 20.

Ugrásban a harmadik, gerendán az első helyen végzett Mayer Gréta a tornászok dohai világkupáján.

Így meleg lehet a bajnokság vége

Így meleg lehet a bajnokság vége

2025. ápr. 20.

Kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, amely így mindössze egyetlen pontra került a kieső helytől.