Itt a tavasz, pezsegjen a véradás is!
Remek debütálás a zeneiskolában, sikeres folytatás az MMK pazar közösségi helyszínén: kitűnő eseményekkel csalogatták a véradókat februárban. Mozgalmasnak ígérkezik a következő időszak is, igazi tavaszi zsezsgés csalogatja az önkénteseket a véradás frontján – lássuk máris a részleteket!
A tél utolsó hónapjában is remek mutatókkal szolgált a donortoborzás, emelte ki érdeklődésünkre Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője – ráadásul a tavasz első hónapja is bőven szolgál alkalommal!
Több rendkívüli alkalommal
Az első gondolat a köszönet jegyében fogan, árulta el lapunknak Feth Katalin:
– Mint köztudott, az egészségügy vérigénye jelentős, vagyis folyamatosan szükség van az önkéntesek aktivitására, az új véradók megjelenésére. Ebből a szempontból is remek volt a Sándor Frigyes Zeneiskola véradási helyszínként történt debütálása. Nem emlékszem olyan alkalomra, hogy az önkéntesek harmada új véradó volt – márpedig itt éppen ez történt, hiszen 30 véradó volt az első alkalmon, közülük 10 fő először vállalta a „csapolást”. Fantasztikus eredmény, gratulálok! Szintén nagy köszönet jár az MMK csapatának, hiszen az immár hagyományos farsangi véradás ezúttal is remek közösségi eseménnyé vált múlt csütörtökön. A korábban szervezett szabadulószobás alkalom remek csalogatónak bizonyult, a véradói aktivitás is szép eredményt hozott: pontosan 40 önkéntes érkezett!
"Vasműs" alkalom a vérellátóban
Rendkívüli alkalmakból márciusban sem lesz hiány – több rendhagyó akcióról is beszámolt kérdésünkre a területi szervezet vezetője:
– Nagyon sok kitelepüléssel számolunk, a legérdekesebb akciónak viszont egy különleges alkalomnak ígérkezik, amelynek a vérellátó biztosít helyszínt a hónap derekán: a kitelepülések mintájára ezt akár betelepülésnek is hívhatjuk, ugyanis arra teszünk kísérletet, hogy a régi vasműs véradások hangulatát csempésszük vissza. Nem véletlen, hogy ISD Power véradás néven fut az esemény, a gyáregység véradóira is számítunk, de természetesen egy nyilvános, mindenki által látogatható alkalomra készülünk.
A már említett kitelepülések sorában a szerepel több középiskolai véradás – az intézmények nem hivatalos versengésében márciusban a Rudas Közgazdasági Technikum, valamint a Széchenyi István Gimnázium közössége vesz részt –, míg az ügyeskezű önkénteseket az OBI Áruház alkalma csalogatja. Folytatódnak a térségi véradások is: Mezőfalva, valamint Iváncsa kerül a véradók térképére a jövő hónapban.
Itt a márciusi menetrend – nagyon kell a vér, adjon, aki tud!
A tavasz beköszöntével sem lankad a vérigény, a következő hónap alkalmainak listáját ezúttal is megfontolt, de határozott nógatásnak szánjuk: aki csak teheti, csatlakozzon az önkéntes véradók lelkes és nagyon menő táborához!
március 4., kedd 8-11 óra – DSZC Rudas Közgazdasági Technikum (Római körút 47.)
március 6., csütörtök 13-15 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
március 11., kedd 15-17 óra – Mezőfalva, Kiss Kálmán Művelődési Ház (Kinizsi Pál utca 38.)
március 13., csütörtök 8-12 óra – ISD Power véradás – nyilvános a Vérellátóban (Vasmű út 10.)
március 18., kedd 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
március 20., csütörtök 14-17 óra – OBI Áruház (Venyimi út 5-7.)
március 25., kedd 12-15 óra – Széchenyi István Gimnázium (Dózsa Györg út 15/A.)
március 27., csütörtök 13.30-17.30 – Iváncsa Faluház (Arany János utca 1.)
március 27., csütörtök 13-16 óra – 30-17.30 – Hosszabbított véradás a Vérellátóban (Vasmű út 10.)
A toborzás fő üzenete változatlan – szerencsére egyre többen tudják: a vér csak vérrel pótolható, aki önkéntesnek szegődik, három embertársa életét menti meg!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.
Értékőrzés a könyvtár közreműködésével
2025. dec. 04.
Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.









