Mayer Gréta két szeren is döntős

doszerk - 2025. március 8. 7:30

Ugráson és gerendán is bejutott a bakui világkupa fináléjába a DKSE tornásza, Mayer Gréta, s az első világkupáján szereplő Szij Emese Ada is letette névjegyét a felnőttek között.

Főoldali és belső kép forrása: MATSZ-archív

Azerbajdzsánban rendezik meg a tornászok világkupáját csütörtöktől vasárnapig, s a viadalon két dunaújvárosi versenyző, Mayer Gréta, illetve az első felnőtt világkupáján szereplő Szij Emese Ada is részt vesz.

A viadal első két napja a selejtezőké volt, s a csütörtöki programban Mayer Gréta 13.183 pontot elérve, a harmadik helyen jutott be az ugrás fináléjába. Grétán kívül Schermann Bianka és Szij Emese Ada is megmérette magát felemáskorláton. Előbbi végül 12.133 pontot szerezve végzett a kilencedik helyen, míg Emese 11.566 ponttal a tizenegyedik helyet szerezte meg, így mindketten tartalékként várhatják a szám szombati döntőjét.

A nap végén Tálas Bence edző értékelte a lányok teljesítményét a szövetség (MATSZ) honlapján.
– Mayer Gréta profi módon, higgadtan és pontosan hajtotta végre két ugrását. Schermann Bianka két év kihagyás után megcsinálta mindazt ezen a szeren, amit elterveztünk, és ez nagy dolog. Szij Emese Ada sem vallott szégyent, higgadtan helyt állt.

Pénteken újabb két számmal folytatódott a világkupa selejtezője, s Mayer Gréta ugrás után gerendán is biztosította helyét a döntőben, ugyanis 12.966 pontot elérve végzett a selejtező második helyén. Ugyanezen a szeren Szij Emese Ada 11.800 ponttal zárt, amivel első számú tartalék lett. Talajon Péter Sára a második számú tartalék helyét szerezte meg (12.033), míg Schermann Bianka a 15. helyen végzett (10.700).

Ahogy csütörtökön, pénteken is Tálas Bence értékelte a magyar tornászok szereplését.
– Mayer Gréta szuper formában van, jól versenyzett. Péter Sára megcsinálta a gyakorlatát, az utolsó sorban nagyot mentett. Schermann Biankának az érkezésekre kell nagy hangsúlyt fektetnie, illetve a gimnasztikájára. Szij Emese Ada szépen teljesítette azt, amit az edzőjével megbeszéltek.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.

Ezúttal az Újpest örülhetett

Ezúttal az Újpest örülhetett

2025. dec. 01.

Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.