Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.
A pattanásig feszült helyzet orvoslására csak együttes erővel nyílik, nyílhat lehetőség, éppen ezért utcai fórum keretében egyeztetett a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség képviselőivel Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, az érintett terület önkormányzati képviselője:
– Több lakossági jelzés érkezett az elmúlt időszakban, sajnos a helyzet kezd szó szerint elmérgesedni, éppen ezért hívtam egyeztetésre mindazon szervezetek képviselőit, akik együttes fellépésével, némi odafigyeléssel esély lehet arra, hogy normalizáljuk a helyzetet. A köztér mindenkié, de ez azt is jelenti, hogy mindenkinek el kell fogadni az emberi együttélés szabályait – márpedig délutánonként, esténként mostanában nem ez a jellemző ezen a területen.
Az alpolgármester kérdésünkre elmondta, több konstruktív javaslat is született, egyebek között jó esély van arra, hogy mind a közterület-felügyelet, mind a polgárőrök gyakrabban feltűnnek a "veszélyzónában", és alapos indokkal – szabálysértés, illetve bűncselekmény esetén – a rendőrségi bejelentés sem marad el. Ez utóbbira hívta fel a figyelmet a tanácskozás végén Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke is:
– Természetesen tenni kell a deviánsan viselkedőkkel szemben, hiszen az hosszú távon tűrhetetlen, hogy itt vagy bárhol a városban randalírozzanak. Itt azonban két tényező nagyon fontos: az egyik, hogy fel kell vállalni a bejelentést, hiszen arra senki nem fog érdemben reagálni, ha órákkal egy-egy eset után megjelenik a híradás egy facebook csoportban. És pont ez a másik fontos tétel: ha gond van, időben kell jelezni, hiszen a problémák felvetésén túl az a cél, hogy együtt, közösen előzzük meg a helyzet elmérgesedését.
(Fotó: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Közélet
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.









