Nyolc között az ifik

spigott - 2025. május 6. 7:30

A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.

Kép: DO-archív

Miután a felsőház küzdelmeit a hetedik helyen fejezte be, az alsóház második helyén végző POLO SC ellen kellett medencébe ugrania a DFVE ifjúsági női vízilabda csapatának a mögöttünk hagyott hétvégén. A tét a legjobb nyolc közé jutás volt, s mivel erről ez az egyetlen meccs döntött, a mieinknek mindenképpen nyerniük kellett ahhoz, hogy a negyeddöntőben folytassák a bajnoki küzdelmeket.

A Fabó Éva Sportuszodában megrendezett vasárnapi találkozót ennek szellemében is kezdték fiataljaink, s bár első góljukra még válaszoltak a vendégek, a folytatás hatalmas hazai fölényt hozott, ugyanis az első negyedből hátralévő bő hat percben egymás után hat alkalommal mattolták ellenfelüket a DFVE játékosai, így az első szünetre már 7-1-es dunaújvárosi fórral vonultak a csapatok. A második felvonás elején megtörte gólcsendjét a POLO SC, de erre újabb öt találattal válaszolt Pierre Mahieu együttese, így a második pihenőhöz érve gyakorlatilag eldőlt az összecsapás (12-2).

A térfélcserét követően újabb öt hazai gólnak örülhettek a DFVE csapatáért szorítók, s ugyan a harmadik játékrész hajrájában kétszer betaláltak a vendégek is, a záró felvonásra már egyáltalán nem maradt izgalom (17-4). Együttesünk tetemes előnye tudatában sem vett vissza a negyedik nyolc percben, s újabb hét alkalommal volt eredményes, így végül kiütéses, 24-4-es győzelemmel jutott be a bajnokság nyolcas döntőjébe, ahol az Eger csapatával játszik majd a négy közé jutásért.

Női ifjúsági bajnokság, play-off

DFVE – POLO SC 24-4 (7-1, 5-1, 5-2, 7-1)

A DFVE gólszerzői: Kardos Laura 5, Karancsi Réka 5, Cuk Mása 4, Mihók Mandula 3, Kardos Dominika 2, Erdélyi Janka 2, Szopori Nóra 1, Cuk Elena 1, Szalai Szimonetta 1.

A rovat további hírei: Sport

Ismerős visszatérő az Acélbikáknál

Ismerős visszatérő az Acélbikáknál

2025. jún. 15.

Szécsi Patrik az elmúlt három szezonból kettőt külföldön töltött, de a 2025/2026-os évadot már a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál kezdi meg.

Felkészülten várják a visszavágót

Felkészülten várják a visszavágót

2025. jún. 15.

Idegenben is győzni szeretne a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás ellen az NB III-ét vívott osztályozó második felvonásán.

DSTV: letette névjegyét a felnőttek között

DSTV: letette névjegyét a felnőttek között

2025. jún. 14.

A közelmúltban ismét remek sportsikereknek örülhettünk. Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.

Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon

Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon

2025. jún. 14.

Két arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel fejezték be a DKSE gyermek és serdülő fiú tornászai Budapesten megrendezett csapatbajnokság második fordulóját, mely egyben Budapest-Vidék Bajnokság is volt.

DSTV: szezonzáró a kempingben

DSTV: szezonzáró a kempingben

2025. jún. 13.

A Dunaújvárosi Kempingben tartotta meg szezonzáró ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia. A remek hangulatú eseményen Tomanóczy Tibor ügyvezető köszönte meg az éves munkát az egyesület edzőinek és versenyzőinek, majd kameránk előtt értékelte a 2024/2025-ös szezont. Hangkép.

Fiatalos lendülettel

Fiatalos lendülettel

2025. jún. 13.

Kuminka Zsombor újabb szezont kezdhet meg Dunaújvárosban, míg Balázs Olivér a KHL Sisak csapatának mezét cseréli az Acélbikák szerelésére.

DSTV: jégen az ovisok

DSTV: jégen az ovisok

2025. jún. 12.

A Radari Sporttelepen található Angels Skills Hockey Centerben tartott óvodás foglalkozásokat az Angels NJSE, mely a Szent Pantaleimon Óvoda növendékeit látta vendégül a tavaly decemberben átadott intézményben. Hangkép.