Szépített a DFVE a bronzpárharcban
Remek játékkal aratott hatgólos sikert a bajnoki bronzcsata harmadik meccsén a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen szerdán este.
A bajnoki bronzpárharc harmadik, dunaújvárosi mérkőzése előtt az volt a kérdés, sikerül-e végre négy negyeden keresztül jól játszania a DFVE együttesének, hiszen csak így lehetett esélye arra, hogy legyőzze a vendég egrieket, s szépítsen a három nyert találkozóig tartó párharcban.
A mieinknek muszáj volt győzniük, hiszen egy újabb vendég siker az egriek bronzérmét jelentette volna, de Makszim Kordonszkij alakulata úgy is állt bele a meccsbe, ahogy azt reméltük, s bár Katsimpiri 4. percben szerzett góljára Czigány válaszolni tudott, a folytatásban Jonkl és Dobi szerzett fontos gólt akcióból, míg a kapuban Maczkó brillírozott, így az első szünetre 3-1-es hazai fórral vonultak a felek. A második felvonás első találatát az egriek jegyezték, de Garda gyorsan visszaállította a két csapat közti korábbi különbséget (4-2). Czigány büntetője is védhetetlen volt a 13. percben, de a negyed hajrájában Dobi előnyből, Kardos Dominika akcióból mattolta Torma kapust, míg a túloldalon Maczkó mindent védett, így a félidei pihenőhöz érve már 6-3-ra vezetett együttesünk.
Végh Zoltán felvételei
Amennyiben volta felzárkózási reményei az Egernek, azok gyorsan szerte foszlottak, mert a harmadik nyolc percben még egy lapáttal rátettek a mieink, s ez különösen a támadások befejezésére volt igaz. Az ellenfél kapuja előtt szinte nem tudtak hibázni vízilabdázóink, Katsimpiri, a szülinapos Horváth Brigitta, dobi és Garda is eredményes volt, így hiába talált be háromszor Sike József alakulata is, a záró felvonásra már semmi izgalom nem maradt (12-6). Persze ezt a negyedet is le kellett még játszani, de együttesünk nagyon rutinosan megőrizte előnyét, s végül 14-8-as győzelemmel szépített a párharcban. A két gárda legközelebb Egerben méri össze egymással erejét szombaton, s ahhoz, hogy legyen mindent eldöntő ötödik meccs, idegenben is nyernie kell a DFVS csapatának.
DFVE – ONE Eger 14-8 (3-1, 3-2, 6-3, 2-2)
DFVE: Maczkó – Dobi 3, Mahieu, Garda 2, Kardos D. 1, Somogyvári, Sümegi 1. Csere: Jonkl 1, Kardos L., Horváth B. 2, Szabó, Pál, Katsimpiri 4. Vezetőedző: Makszim Kordonszkij.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: ismét sokan rúgták a bőrt
2025. júl. 10.
Véget ért a Dunaújváros Kupa, amely az egyik legjelentősebb sorozat a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség életében. A szervező DLSZ részéről Petrás Gábor főtitkár értékelte a döntőt és magát a sorozatot, valamint számolt be a tervezett augusztusi programokról is. Hangkép.
A címvédő ellen hangoltak a magyarok
2025. júl. 10.
A szingapúri világbajnokság rajtja előtt a címvédő amerikai csapattal gyakorolt közösen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.
DSTV: remek szereplés a kupadöntőben
2025. júl. 09.
Sukorón rendezték meg a kajak-kenusok Magyar Kupa döntőjét a közelmúltban és a fináléban is több DKSE-s versenyzőnek szurkolhattunk a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztályban. A dunaújvárosi fiatalok remekül szerepeltek – a teljesítményüket Horváth Attila, a kajak-kenu szakosztály edzője értékelte. Hangkép.
Európa élmezőnyében a DKSE birkózói
2025. júl. 09.
Összességében elégedetten értékelte U20-as birkózóink Európa-bajnoki szereplését Kiss Károly, a DKSE birkózóinak edzője.
Már Szingapúrban készül a női válogatott
2025. júl. 08.
Megérkezett Szingapúrba, a pénteken kezdődő világbajnokság helyszínére a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.
Éremhalmozó delfinek
2025. júl. 08.
Több mint harminc dobogós helyezéssel zárták a regionális Delfin Bajnokság Veszprémben megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal úszói.
Döntöttek a licencekről
2025. júl. 07.
A Magyar Kézilabda Szövetség első fokú döntést hozott a 2025/26-os bajnoki idényre benyújtott NB I-es és NB I/B-s klublicenc-kérelmekről.