Garázsos kincskeresés és véradás Újtelepen
Közel félszáz árusítóhellyel csalogatja a kincsvadászokat a közösségi kezdeményezés, amelyet idén már hatodszorra rendez a Városvédők Újtelepért Egyesület jövő szombaton. Mindenkit várnak szeretettel – a véradókat is nagyon!
Folytatja az elmúlt években népszerűvé vált közösségi kincsvadászatot, újra megrendezi a Garázsvásár sokadalmát a Városvédők Újtelepért Egyesület. A következő alkalom június 14-én, szombaton lesz, a kínálat ezúttal is nagyon gazdagnak és változatosnak ígérkezik. A részletekről Nyári Ica, az egyesület alelnöke számolt be:
– Lesznek visszatérő árusító pontok és új belépők is, jelen állás szerint a Garázsvásáron mintegy félszáz portát kereshetnek fel a kincsvadászok. Igyekszünk idén is jó házigazdaként segíteni az idelátogatókat, a Vak Bottyán és a Móra Ferenc utca sarkán folyamatosan üzemel majd az Infopont, ahol tételes címlistát is kapnak az érdeklődők, ráadásul frissen sült kürtőskalács, pihenő hely és mosdó lehetőség fogadja az érdeklődőket.
Nem marad el a meglepetés: többet ugyan nekünk sem árultak el a szervezők, de az "Újtelepen mindig történik valami új!" szlogenhez méltón most is különlegességgel készülnek mind az újtelepi lakók, mind pedig a hozzájuk érkező kincsvadászok részére.
A kincsvadászat mellett még egy különleges alkalom várja a vendégeket – a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetével közösen véradást szerveznek az egyesület székházában (szintén a Vak Bottyán utca és a Móra Ferenc utca sarkán). Az önkénteseket délelőtt 10-től egészen 14 óráig várják. A két alkalom bátran összekapcsolható, azt viszont kérik, hogy a véradáshoz szükséges iratokat (fényképes igazolvány, TAJ-kártya) minden véradó vigyen magával!
A program természetesen nyitott, mindenkit szeretettel várnak!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: ismét várt a bazár
2025. máj. 24.
Újra sikeres volt a Tökmag Bazár közösségi kezdeményezése a Munkásművelődési Központban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kinőtt gyerekholmik, cipők, ruhák, már nem használt játékok ismét gazdára találtak – minden résztvevő örömére. Hangkép.
Gyermeknapi ÖKO-kavalkád a Szalki-szigeten
2025. máj. 23.
"Minden egyes cselekedet számít!" ezzel a mottóval rendeznek ÖKO-napot a Szalki-szigeten vasárnap. A gyereknapi sokadalom célja és tétje a környezettudatos magatartás terjesztése – sok-sok játékkal, interaktív akcióval! Csalogató programok itt!
Olasz minőségű cipők a munkába és a hétköznapokra
2025. máj. 23.
A megfelelő férfi cipő megtalálása nem egyszerű folyamat, az alkalomhoz passzoló darab kinézete ugyanis sok mindentől függ. A hatalmas kínálat pedig tovább nehezíti a problémát. (X)
Kinőve, belenőve, túlnőve: a gyerekszandál méretének megválasztása
2025. máj. 23.
Amikor egy gyerkőc szandálját a kezünkbe vesszük, akkor első pillantásra nem biztos, hogy bármit különösnek találunk. Egy apró cipő, amin általában egy kisebb szám található, de ez sokszor nem mond sokat a szülők számára. (X)
Színes és változatos gálával jubilált a Rudas középiskola (galériával)
2025. máj. 22.
Nívós eseménnyel ünnepelte fennállásának 50. tanévét a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium intézménye. Az alkalomból nagyszabású gálaműsorral várták a vendégeket a Bartók színházba kedden este – méltó módon emlékezve az iskola fél évszázados történetére.
Testi támogatás az idegrendszernek – a Pentelei iskola sorozatában
2025. máj. 22.
Az ADHD és az autizmus táplálkozási megközelítéséről szervez műhelybeszélgetést a Pentelei iskola: a pénteki esemény ingyenes, de regisztrációköteles – még lehet jelentkezni!
Ezért érdemes akkumulátoros szerszámgépeket használni
2025. máj. 22.
A mindennapok során sokféle különböző barkácsmunka adódhat otthon, amiket könnyen el tudunk végezni mi magunk is, ha van egy kis kézügyességünk, némi gyakorlatunk és persze, ha rendelkezésünkre állnak a megfelelő kialakítású szerszámok. (X)