Boldog születésnap, szép családi körben

Varga Mária Magdolna 1930-ban a Tolna megyei Szemcséden, mai nevén Iregszemcsén született, földművelő családba.

Dolgos évek, szép emlékek

Marika néni nagy, dolgos családban nőtt fel – gyermekkorára a köszöntésen is nosztalgikus hangulatban emlékezett vissza:

– Iregszemcse Szőlőhegyen laktunk kezdetben, majd a szüleim Bábonymegyeren vettek 10 hold földet, és én ott nevelkedtem, hat testvéremmel együtt. Akkoriban a nagy családosoknak adtak egy telket, ahol nagy istállók álltak, és át lehetett építeni. Az én édesapám is így épített egy nagyszobát, egy konyhát, egy spajzot. Volt sparheltünk, kemencénk és istállónk is, hiszen állataink is akadtak bőven. 10 holdnyi földön azért volt mit csinálni, dolgozni kellett.

Később aztán kitört a háború, és menekülniük kellett. Ő azonban eldöntötte, háború ide vagy oda, férjhez megy:

– Bábonymegyerről én úgy döntöttem: férjhez megyek. Végül akit szerettem, hozzá nem engedtek; egy katonához mentem feleségül. 1953-ban jöttünk a férjemmel és a lányommal Dunaújvárosba. Először Rácalmáson laktunk, majd beköltöztünk a városba, a Technikumba. A férjemmel együtt a Vasműben helyezkedtünk el. Én elsőként a kokszolóban fürdő-takarítóként dolgoztam, majd elvégeztem a megfelelő tanfolyamokat, és a hengerműben kormányosként, majd darukezelőként végeztem a munkámat.

A Vasműnem töltött évek után a Beton és Vasbetonipari Művek (BVM) dunaújvárosi elemgyárában helyezkedett el; újabb tanfolyamot végzett, méghozzá hegesztő lett, és végül 1985-ben az elemgyárból hegesztőként vonult nyugdíjba.

Csendes mindennapok az unokákkal

Marika néni elárulta, 95 évesen már azért itt-ott fáj neki, és az egészsége sincs teljesen rendben, de egyetlen lányánál él, és a három unokája, valamint az öt dédunokája gyógyír minden fájdalomra:

– A legkisebb dédunokám már 15 hónapos, hát ő a minden, annyira tündér, úgy szeretem őt is. A mindennapokban vannak nehézségek, mint más 95 éveseknek, de lefoglalom magam: olvasok, telefonálok és rejtvényt fejtek. Ha hűvösebb az időjárás, akkor még le-lemegyek a ház elé, a padra, ahol a barátnőkkel találkozunk, és megbeszélgetjük az ügyes-bajos dolgainkat. A lányom mondta a minap, hogy azt jósolták: 100 évig fogok élni, hát, majd meglátjuk!

Isten éltesse, Marika néni – úgy legyen!

(Fotó: Végh Zoltán)