Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Egy nótaesttel avatták fel a pentelei közösségek a kívül-belül felújított Magyar úti klubházat.A rendezvényen jelen volt Palkovics Katalin és Mészáros László, a Fidesz képviselőjelöltjei is, akik ajándékkal is kedveskedtek a penteleieknek, mégpedig a Pro Pentele díjazottjainak névsorát tartalmazó táblákkal.
Kétféle címen kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok novemberben: az egyik a nyugdíjprémium, amely maximum 22 ezer forint lehet, a másik pedig az emelési különbözet, vagy nyugdíj-kiegészítés - mondta Farkas András nyugdíjszakértő.
Az önkormányzati választási kampányban az ellenzék rossz taktikát választott, mivel a helyhatósági voksoláson jóval kevésbé fontos a pártszimpátia, mint más választások esetében, így kormányellenes szavazássá tenni azt nem érdemes, főleg nem akkor, ha a többség szerint jó irányba mennek a dolgok – minderről Farkas Örs politológus beszélt az Origónak.
Az önkormányzat megrendelésére útfelújítást végeznek a szakemberek a Széchenyi István téren.
Emlékezés és koszorúzás, újabb százmilliós felújítás, elsősavató a Vasváriban - egy csokorban a nap legfontosabb eseményei a D+TV híradójában.
Jövőkép és biztonság a két legfontosabb dolog egy város életében, mondta a Pesti Srácoknak Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere. A fideszes városvezető hangsúlyozta, számára fontos, hogy az embereket meghallgatva, velük közösen, szakértő szakmai stáb segítségével dolgozzon ki egy jövőképet a városnak. Ennek megvalósítása pedig már meg is kezdődött, a város újjászületés-szerű megújuláson ment keresztül az utóbbi években.
Bevándorláspárti polgármesterekkel akarja végrehajtatni a migránsok betelepítését Frans Timmermans, a bevándorláspárti baloldali erők vezetője, aki Magyarországon is ezt tervezi - mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.