Szoros siker a NEKA otthonában
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Kép: DO-archív
A szintén NB I-es NEKA otthonában játszotta le újabb edzőmérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a mögöttünk hagyott hétvégén. A szombat délelőtti összecsapás első felvonása komoly küzdelmet hozott, hol a házigazdák, hol Zubai Gábor alakulata vezetett egy-egy góllal, de a szünetre a mieink vonulhattak minimális előnnyel (13-14). A térfélcserét követően stabilizálta játékát együttesünk, mely ellépett három-négy találattal, s vezetését egészen a véghajráig tartotta is. Az utolsó perceket ugyan három góllal elvitte a NEKA, de a meccset végül 28-27-re nyerte együttesünk, mely legközelebb már hazai pályán, a Kohász Kupán méreti meg magát.
A balatonboglári találkozót követően Zubai Gábor vezetőedző értékelte a látottakat, kiemelve, hogy a lényeg ezúttal a győzelem megszerzése volt.
– A felkészülés negyedik hetében járunk, most vagyunk a legfáradtabbak, de azt beszéltük meg a lányokkal a meccs előtt, hogy teljesen mindegy, hogy mennyivel, de nyerjük meg a találkozót és ezt a célt végül sikerült is elérnünk. Ami pedig a felkészülésünket illeti, elvégeztük azokat az állóképességi, erőfejlesztő munkákat, ami szükséges ahhoz, hogy meg tudjuk kezdeni a szezont azon a szinten, ahol elterveztük. Sok dologban javultunk, de természetesen vannak olyan elemek, amelyekben fejlődnünk kell támadásban és védekezésben is. Itt van előttünk a Kohász Kupa, a Kisvárda és a Kozármisleny ellen is nyerni szeretnénk, utána pedig már a Vasas elleni mérkőzésre készülünk, mert velük kezdjük a bajnokságot szeptember 6-án.
NEKA – DKKA 27-28 (13-14)
DKKA: Bartulovic – Agócs 1, Török 6, Kellermann 1, Paróczy 3, Rosa 5, Horváth A. 1. Csere: Wéninger, Győri (kapusok), Luchies 4, Román, Terzic, Popovic 3, Andróczki 1, Fehér 2, Gajdos 2. Vezetőedző: Zubai Gábor.
A rovat további hírei: Sport
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.