Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
Ezek a kulcsszavak jellemezték az Intercisa Múzeum 2015-ös évét az intézmény vezetője szerint. Ebben az évben, mintegy 6000 látogatója volt a Múzeumnak, amely több, mint 40 rendezvénnyel várta az érdeklődőket.
2015-ben városunk könyvtára a „Helyi értékeink” című központi téma köré csoportosulva Dunaújvárosi kötöttségű előadókat látott vendégül. Mindemellett, színvonalas irodalmi olvasmányok közül válogathattak az intézmény látogatói, akik közül idén is a felnőtt korosztály volt a legaktívabb.
Eseménydús év van a Munkás Művelődési Központ mögött, hiszen nem csak frissen nyílt galériáját, de számos, család és gyermekközpontú rendezvényt, illetve kiszélesedett műsorkínálatot tudhat magáénak 2015-ben.
Meghalt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr - jelentette honlapján a Variety című amerikai filmes szakfolyóirat. A kortárs film- és fotóművészet egyik legjelentősebb alkotója január elsején, életének 86. évében hunyt el.
Számos új előadással debütált a 2015-ös évben is a Bartók Kamaraszínház társulata. Városunk mellett több vendégelőadáson is bemutatkoztak a dunaújvárosi színészek, akik előadásait az idei évben mintegy 32.000 néző tekintette meg.
Túl volnánk a télkiverés régi szokásán – ha őriznének még egyáltalán ilyen hagyományt valahol. Ám az ősi tradíció szerint rendben megtörtént az óév kiharangozása, a templomokban az óéváldó mise. Az eredendően gonoszűző célzatú lármázás aztán eltartott éjszaka, s itt-ott eltart még egy ideig…
Gyereksereg szabadult be a múzeum falai közé, kis csoportokban különleges foglalkozásban lehetett részük. A múzeum megmutatta érdekes arcát, mézeskalács sütés és játékos feladatok várták őket.