Fővárosi nyitány a bajnokságban
A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.
Kép: DO-archív
Véget ért a "nyári szünet" a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese számára, ugyanis ma már a bajnokságban vár feladat együttesünkre, mely a Vasas otthonában kezdi meg szereplését a sorozat 2025/2026-os kiírásában. Zubai Gábor alakulata jól zárta nyári felkészülését, mivel a hazai rendezésű Kohász Kupán két győzelmet aratott, s mint azt a gárda vezetőedzője a torna után elárulta, sikerült elvégezniük azt a munkát, amit elterveztek, így az utolsó két hétben már csak és kizárólag a Vasas elleni bajnoki nyitányra koncentrálhattak.
A fővárosiak kerete komoly vérfrissítésen esett át a nyáron, ám mint azt Konkoly Csaba vezetőedző a Vasas hivatalos honlapján kiemelte, ettől függetlenül az a céljuk, hogy kihasználják a hazai pálya előnyét és otthon tartják a két bajnoki pontot.
A győzelem megszerzésének reményében vág neki azonban a ma esti meccsnek együttesünk is, árulta el Kellermann Dóra a DKKA közösségi oldalán.
– Egy nagyon kemény és sikeres felkészülést zártunk és az első fordulóban a Vasas csapatához megyünk Angyalföldre. Ellenfelünk egy nagyon fiatalos és futós csapat, de becsülettel felkészültünk és szeretnénk elhozni a két pontot.
A rovat további hírei: Sport
Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága
2025. dec. 04.
Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. dec. 04.
Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Nincs megállás a röpiseknél
2025. dec. 03.
A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.
Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében
2025. dec. 03.
A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.
Így nem volt esély a pontszerzésre
2025. dec. 03.
A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.
Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)
2025. dec. 02.
Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.
DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek
2025. dec. 02.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.








