Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
A program idén is elsősorban a fenntarthatóságra és az alternatív közlekedési eszközök használatára hívta fel a fiatalok figyelmét. Aszfaltrajz verseny, rolleres és kerékpáros ügyességi pálya, kvízek és bemutatók várta az óvodásokat-iskolásokat az Európai Autómentes Nap című kavalkádon. A látogatók érdekes elfoglaltságokon vehettek részt az önkormányzat és a rendőrség standjánál, valamint nagy volt az érdeklődés a helyi felsőoktatási intézmény asztalánál is.
Kora reggel a Petőfi ligetben kezdődött a nap Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester számára is, aki a helyszínen osztotta meg a témához fűződő gondolatait:
– Az "Európai Mobilitási Hét" és az autómentes nap arról szól, hogy picit elgondolkodjunk azon, milyen lesz az otthonunk és a bolygónk jövője. Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt Dunaújvárosban nemcsak a feladatokat tudjuk felsorolni, hanem bőven akadnak sikeres kezdeményezések. Rendkívül sok olyan zöld és jóléti intézkedést vezetett be az önkormányzat – ezek közül többet az Európai Unió közvetlen támogatásából –, ami a városlakók mindennapjait egy kicsit könnyebbé teszi, és segít abban is, hogy odafigyeljünk az otthonunkra, környezetünkre. Igyekszünk megújítani a buszflottánkat, és hatalmas kerékpárút-fejlesztés is volt az elmúlt években. Nagyon régóta mondom, hogy olyan egy város jövője, amilyen a benne élő fiatalok lehetőségei, s ezért nagyon fontos, hogy az autómentes napon a legfiatalabb korosztálynak is lehetőséget biztosítanak arra, hogy játékosan kedvet kapjanak a "zöld" értékrendhez. Azt is őszintén remélem, ha ők hazamennek, akár otthon, a szüleik, nagyszüleik számára is népszerűsítik ezeket a gondolatokat.
Fotók: Végh Zoltán
A rovat további hírei: Közélet
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!