A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság
Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.
Kép forrása: MJSZ
"Nagyon más tapasztalat, más univerzum, más igénybevétel. Más képességeket igényel, más gondolatokat ébreszt a játékról és más-más tulajdonságainkat állítja kihívás elé" - mondta a magyar szövetség hétfő délelőtti sajtóbeszélgetésén Majoross. A nemzeti együttes májusban első alkalommal maradt bent a világ élvonalában, így jövő tavasszal Svájcban ismét az elitmezőnyben szerepelhet. A válogatott jelenlegi keretének tagjai kedden találkoznak, és rögtön el is utaznak Épinalba, ahol csütörtökön Norvégiával, pénteken Dániával, szombaton pedig a házigazda Franciaországgal játszanak az újonnan létrehozott Nemzetek Európai Kupája (NEK) első tornáján.
Majoross az MTI kérdésére elmondta: fájó pont, hogy mindössze két jeges edzésük lesz az első meccs előtt, de el kell fogadniuk, hogy most csak ennyi jut nekik, mert a szezon során a klubmunka a legfontosabb, ráadásul az osztrák ligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 és a Ferencváros is idegenben játszott vasárnap. "Ebből kell kihoznunk a legtöbbet, és ettől függetlenül remélem, hogy a három meccsen fejlődni tudunk" - fűzte hozzá. A szakvezető erre a hétre 28 fős keretet hirdetett, de elmondása szerint a szezonban 40-45 játékost szeretne forgatni. A decemberi U20-as világbajnokság előtt csak azokat a fiatalokat hívják a felnőtt kerethez, akikről azt gondolják, fontos számukra, hogy ott játsszanak. Példaként Szongoth Dománt említette, aki finn klubcsapatában jelenleg nem edz és nem játszik a felnőttek között, de a KooKoo a fejlődése szempontjából fontos lépcsőfokot jelent.
A felnőtt válogatott kerete januártól egészül ki a legjobb juniorokkal, az elit-vb előtti felkészülés pedig április elején kezdődik.
"Lehet, hogy nincs óriási merítési lehetősége a felnőtt válogatottnak az elitmezőny szintjére, ugyanakkor azt láttuk, hogy az U25-ös keret tíz hiányzóval augusztusban tornát tudott nyerni Gyergyóremetén. Van egy kísérleti jellege is ennek: nézzük meg, meddig lehet feszíteni ezt az egészet, és biztosan lesz olyan pont, hogy azt mondjuk, ezt már túlhúztuk, mert ekkora merítésünk tényleg nincs" - magyarázta.
Ennek kapcsán hangsúlyozta: az utánpótlásban folyó munka javult az elmúlt években, ezt bizonyítja, hogy sokkal többen tudnak külföldre, rangos korosztályos bajnokságokba igazolni.
A Hydro Fehérvár AV19 múlt héten menesztett vezetőedzőjéről, Kiss Dávidról a kapitány elmondta: eddig sem Volán-edzőként szerepelt a nemzeti együttes szakmai stábjában, hanem azért, mert a tapasztalata, a tudása és a személyisége egyaránt fontos a válogatott számára, és ez természetesen nem változott.
A NEK-ben novemberben, decemberben és februárban 17 válogatott versenyez. Majoross szerint a magyar együttes számára azért kedvező a részvétel, mert jobb ellenfelekkel játszhat, mint eddig. Svédország, Finnország, Csehország és Svájc még nem csatlakozott, de a tervek szerint hamarosan erre is sor kerülhet.
Bár az idény végén győztes hirdetnek majd a NEK-ben, de egyelőre nem kvalifikál sehova a sorozat, ám a közeljövőben ez is változhat. A decemberi, magyarországi torna helyszínét és pontos menetrendjét hamarosan bejelentik.
Az épinali torna programja:
csütörtök:
Magyarország-Norvégia 16.00
Franciaország-Dánia 20.45
péntek:
Dánia-Magyarország 16.00
Franciaország-Norvégia 20.45
szombat:
Dánia-Norvégia 15.00
Franciaország-Magyarország 20.30
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában
2025. okt. 19.
A női tornászválogatott sikerrel teljesítette pódiumedzését a 2025-ös torna-világbajnokságon Jakartában – számolt be Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.
Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak
2025. okt. 19.
Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.
Idegenben szerepel a DFC
2025. okt. 18.
A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Két harmadig volt esélye a DAB-nak
2025. okt. 18.
Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.
Kialakult a négyes döntő mezőnye
2025. okt. 17.
A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.
DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán
2025. okt. 17.
A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.
Nehéz csaták idegenben
2025. okt. 17.
Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.








