Biztosan hozták a kötelezőt

spigott - 2025. november 22. 15:00

Magabiztos, tízgólos győzelemmel zárta a KSI SE elleni fővárosi bajnokiját a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.

Kép: DO-archív

A sereghajtó KSI SE elleni fővárosi mérkőzésen ugrott medencébe a DFVE női vízilabda csapata az OB I. nyolcadik fordulójában szombaton délután.

Bár a mieink nem a legfrissebben vágtak neki a találkozónak, céljuk nem lehetett más, csak a három pont megszerzése, s ennek megfelelően is vágtak neki a nyitó felvonásnak, melyben szűk négy percet kellett ugyan várni az első dunaújvárosi gólra, de ezt további három követte válasz nélkül, így az az első nyolc perc végén már 0-4-es állást mutatott az eredményjelző. A második felvonás elején Horváth találata után már öttel vezetett a DFVE, s hiába törte meg gólcsendjét a házigazda, a folytatás is egyértelműen úgy alakult, ahogy azt együttesünk eltervezte, mert Mahieu, Milicsevics és Sümegi révén magabiztosan növelte tovább előnyét a DFVE, mely a félidei pihenőre már 10-2-es vezetéssel vonulhatott.

Talán a tetemes előny tudatában, de a fordulás után valamelyest visszaesett a mieink védekezése, s ezt ki is használta a KSI, mely bő négy perc alatt hatgólosra csökkentette hátrányát (5-11). Gyorsan összekapta magát ekkor dr. Sike József csapata, mely egy 4-0-s sorozattal szakította le végleg ellenfelét, így hiába szépítettek az utolsó másodpercekben a hazaiak, a záró felvonás előtt már csak a DFVE győzelmének mértéke lehetett kérdéses (6-15). Az utolsó negyedben valamivel jobban odafigyeltek saját kapujuk előterére a csapatok, de vízilabdázóink ezt az etapot is megnyerték 3-2-re, így végül 18-8-as győzelemmel hozták haza a pontokat, amivel feljöttek a tabella negyedik helyére.

KSI SE – DFVE 8-18 (0-4, 2-6, 4-5, 2-3)

DFVE: Maczkó – Borsi 3, Horváth 3, Mahieu 1, Szabó, Garda 2, Sümegi 2. Csere: Mihók 1, Jonkl, Pál 2, Szopori, Milicsevisc 3, Katsimpri 1. Vezetőedző: dr. Sike József.

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

2025. nov. 05.

Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.

Debreceni előny a kupában

Debreceni előny a kupában

2025. nov. 05.

Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.

Nehéz helyzetben a DKKA

Nehéz helyzetben a DKKA

2025. nov. 04.

A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

2025. nov. 04.

Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.

Kupafeladatok előtt a DKSE

Kupafeladatok előtt a DKSE

2025. nov. 04.

A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

2025. nov. 03.

Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Nem adtak esélyt az MTK-nak

Nem adtak esélyt az MTK-nak

2025. nov. 03.

A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.