Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)
A Pentele ASE második számú gárdája 11-7-re nyert, míg az harmadik számú gárda hasonló arányú vereséget szenvedett a csapatbajnokságok hétvégi fordulójában.
Ugyan az egyesület NB I-es gárdája ezúttal nem lépett asztalokhoz, így is volt feladata a Pentele ASE asztaliteniszezőinek a mögöttünk hagyott hétvégén, ugyanis az NB II-ben szereplő második számú együttes a Bonyhád Vasas AC I. ellen, míg az NB III-as formáció a bonyhádiak második csapata ellen mérette meg magát a Pingpong Házban.
Az NB II-es találkozón a mieink számítottak az esélyesebbnek, és a Szép Gábor, Makk Benedek, Ifj. Ármos József, Váczi Norbert összeállítású egység jól is kezdett, ugyanis a párosokat behúzva hamar kétmeccses előnyre tett szert. A gárda tagjai az egyesekben is stabilabb formát nyújtottak ellenfelüknél, biztosan növelték tovább vezetésüket, s 8-4-nél már eldőlni látszott a találkozó, mely egyébként több ötszettes csatát is hozott. Bár a vendégek mindent elkövettek a felzárkózásért, 9-7 után már nem tudtak meccset nyerni, így a Pentele ASE csapata végül 11-7-es győzelemmel tartotta itthon a pontokat, amivel feljött a tabella negyedik helyére úgy, hogy hátránya mindössze egy pont az első helyezett pécsiekhez képest.
Végh Zoltán felvételei
Az egyesület NB III-as együttese is a siker reményében vágott neki a szombati mérkőzésnek, méghozzá ezúttal a Jeszenszki János, Orbán Zsolt, Kada Richárd, Hüvelyes Csaba összeállításban. Ez volt a célja azonban a bonyhádiaknak is, akik elvitték a két párost, majd előnyüket őrizve, sőt még növelve is, arattak 11-7-es győzelmet, így asztaliteniszezőink nem tudtak előrébb jönni a táblázat ötödik helyéről.
A rovat további hírei: Sport
Debreceni továbbjutás a kupában
2025. nov. 12.
A szettsiker összejött a DKSE fiataljainak, de a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját is megnyerte a DEAC, mely kettős sikerrel jutott be a sorozat következő fordulójába.
Megtörte a rossz sorozatát a DAB
2025. nov. 12.
Stabil védekezéssel, Szücs remek védéseivel, igazi csapatjátékkal sikerült legyőznie a DAB jégkorongozóinak az UTE gárdáját az Erste Liga hétközi fordulójában.
Ismét remekeltek a DKSE birkózói
2025. nov. 11.
Több érmes helyezéssel zárták a mögöttük hagyott két viadalt a DKSE korosztályos birkózói.
Visszatértek a győzelem útjára
2025. nov. 11.
Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve aratott 2-0-s sikert a VSC 2015 Veszprém elleni rangadón a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.
Újpesten folytatják a Bikák
2025. nov. 11.
A tabellán negyedik UTE otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga újabb fordulójában ma este hat órától.
A mozgás élménye a Rudasban
2025. nov. 10.
Hat csapattal, ismét nagy sikerrel rendezte meg Regionális Mozgásélmény Sportnapját a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a Rudas iskolában.
Vereség a hibák ára
2025. nov. 10.
Hiába fordított, majd került emberelőnybe, a második félidőben három gólt kapva szenvedett 4-2-es vereséget a Ferencváros II. elleni rangadón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.








