Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

Közélet
védőnők
közösség
gyerekek

facebook megosztás

Veres Viktória - 2026. jan. 15., 14:00

A gyermek: áldás – az apróságokat pedig városunk önkormányzata is megajándékozza. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester kezdeményezésére minden dunaújvárosi újszülött babaholmit kap, a csomagokat a Védőnői Szolgálat munkatársai adják át a szülőknek.


A védőnők fontos szereplői az egészségügyi alapellátásnak – ők azok, akik a kismamákkal, majd az újdonsült édesanyákkal, szülőkkel és a babával szoros kapcsolatban állnak, óvják és felügyelik a gyermekek fejlődését, szakmai „hátországot” biztosítanak, tanácsokkal látják el a szülőket, illetve kapcsolatot teremtenek a famíliák és az egészségügyi intézmények között is. 
Szerepük és tevékenységük más területekre is kiterjed, például az alpolgármester bevezetőben említett kezdeményezésének fontos állomása a Védőnői Szolgálat, hiszen a csomagok rajtuk keresztül jutnak el a kis gazdáikhoz. Barta Endre szerdán délelőtt újabb adag ajándékokkal érkezett, mint elmondta, ez a gesztus minden dunaújvárosi számára fontos lehet:
– Nagyon örülök, hogy a testületben mindenki támogatta az ötletet, és teljes mellszélességgel állnak az ügy mellett. Az időben történő kiszállítás eddig gondokat okozott – mára viszont a védőnők segítségével gördülékeny a munka. Köszönöm nekik is, hogy a mindennapok feladatai mellett a csomagok átadását is rájuk bízhattuk!
A korábbi évben elmaradt csomagokat is pótolta az alpolgármester – mint elmondta, senkit sem szerettek volna kihagyni az akcióból. Remélik, hogy mindenkinek hasznára válnak majd az ajándékok – közöttük például a szundi kendő. 
A kisbaba megszületése mindenkinek nagy öröm – a családokat ezzel a szép gesztussal is szeretné támogatni a város önkormányzata. 

Fotók: Végh Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Import húskészítményt hívott vissza a forgalomból a Nébih

Import húskészítményt hívott vissza a forgalomból a Nébih

2020. szep. 15.

Visszahívta a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Bio Münchner Weißwurst megnevezésű fehér kolbászt.

Szünidei étkeztetés ősszel is, télen is – részletes tájékoztató

Szünidei étkeztetés ősszel is, télen is – részletes tájékoztató

2020. szep. 15.

Tételes tájékoztatót adott közzé a város hivatalos honlapján Dunaújváros önkormányzata a az idei őszi-téli szünidei étkeztetésről. Az igényléshez szükséges nyomtatvány is elérhető a hajtás után!

Augusztusban is folytatódott az ingatlanpiaci élénkülés

Augusztusban is folytatódott az ingatlanpiaci élénkülés

2020. szep. 14.

Augusztusban is folytatódott az ingatlanpiaci élénkülés, a tranazkciók száma majdnem elérte a tavalyit, a lakáshitelek összege pedig nőtt is az előző hónapban.

Nem rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált

Nem rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált

2020. szep. 14.

Az elmúlt hetek eseményeinek és járványügyi adatainak ismeretében döntöttek úgy a szervezők, hogy az eredetileg meghirdetett időpontban, október 22. és 25. között nem rendezik meg a 24. Csabai Kolbászfesztivált.

Alapjövedelem bevezetését sürgeti a PM

Alapjövedelem bevezetését sürgeti a PM

2020. szep. 14.

A Párbeszéd Magyarországért a haveri osztogatás helyett a létbizonytalanságban élőknek kedvezne.

Európai Mobilitási Hét – gazdag kínálattal városunkban is!

Európai Mobilitási Hét – gazdag kínálattal városunkban is!

2020. szep. 14.

Idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programsorozatához Dunaújváros önkormányzata: szeptember 16-22. között színes programokkal és remek közösségi akciókkal várják a városlakókat!

Az energiahatékony épületek drágábban és gyorsabban eladhatók

Az energiahatékony épületek drágábban és gyorsabban eladhatók

2020. szep. 13.

Bár a jövőre életbe lépő energiahatékonysági szigorítások kissé bonyolultabbá tehetik a hitelfelvételi folyamatokat, az ingatlanközvetítői tapasztalatok alapján a korszerűen megépített társasházi lakásokat és házakat drágábban, és az átlagoshoz képest fele annyi idő alatt lehet értékesíteni.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hogyan segíthet a magán egészségügy a legjobb ellátás biztosításában?

  2. Biztosan hozták a kötelezőt

  3. DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

  4. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

  5. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő