Az első félidőben sokáig remekül tartotta magát a Kisvárda elleni bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, ám a vendégek így is magabiztos győzelemmel vitték el a két pontot a sportcsarnokból.

A Kisvárda elleni hazai összecsapáson lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia "felnőtt" csapata az NB I-ben szombaton délután öt órától. A mérkőzésnek természetesen a vendégek voltak az esélyesei, s az első három találatot ők is szerezték, de a folytatásban Kovács, Egejuru és Sztanó találataival tartotta három-négyfás hátrányát a Kohász (3-6). A játékrész derekához közeledve vezetett először öttel a várdai alakulat, de Zubai Gábor időkérése után összekapta magát a DKKA is, s 6-11-es állást követően Horváth és Sztanó találataival kezdte meg a felzárkózást, így 10-13-nál a vendégeknek is időt kellett kérniük. A rövid pauzát követően újra megléptek öttel a vendégek, de tovább nem jutottak, mert Kovács és Horváth is betalált a túloldalon, így a szünetre 12-17-es állással vonultak a csapatok.
A térfélcsere után a 36. percig felváltva szerezték góljaikat a felek, majd pontosabbá váltak a vendégek, ezért a 40. percben ismét magához kellett hívnia játékosait a dunaújvárosi szakvezetésnek (17-25). A következő három gólt is a Kisvárda szerezte, s egyre inkább leszakította a továbbra is becsületesen küzdő dunaújvárosi fiatalokat, így az 50. percben jöhetett a harmadik hazai időkérés (18-30). A véghajrában sem sikerült csökkenteni a különbséget, sőt, még nőtt is a mieink hátránya, így a Kisvárda végül 36-21-es győzelemmel vitte el a két pontot a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

Végh Zoltán felvételei
Együttesünk veresége mellett amiatt is szomorkodhattak a hazai drukkerek, hogy a NEKA 26-25-re legyőzte a Szombathely alakulatát, így a balatonboglári gárda tíz ponttal ellépett kézilabdázóinktól, így bekövetkezett az, ami a csapat helyzete miatt borítékolható volt, vagyis a DKKA már semmiképpen nem maradhat benn az első osztályban. Az, pedig, hogy a következő szezonban hol is szerepel majd együttesünk, a jövő egyik nagy kérdése lesz.
DKKA – Kisvárda Master Good SE 21-36 (12-17)
DKKA: Krasznai – Takács Sz. 2, Horváth A. 3, Sztanó 5, Kovács 7, Egejuru 2, Török 1. Csere: Angyali (kapus), Kálmán 1, Dobos, Titscher. Vezetőedző: Zubai Gábor.