A házigazda Vác simán legyőzte a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiataljait a két csapat bajnoki mérkőzésén szombaton este.

Kép: DO-archív
Az ötödik helyezett Vác otthonában folytatta az NB I-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia "felnőtt" együttese szombaton este, s a mieink célja csak a tisztes helytállás lehetett.
Az első bő negyed órában ezt maximálisan sikerült is megvalósítania Zubai Gábor csapatának, amely rendre válaszolni tudott a hazai találatokra, sőt, Török és Sztanó góljai után még vezetett is (3-4). Egészen a huszadik percig közel voltak egymáshoz a csapatok, de 10-8-as hazai vezetés után jött az első komolyabb hullámvölgy fiataljaink játékában, s ezt sorozatban lőtt négy góllal torolta meg a házigazda, amely 14-8-as állás követően hozott még egy 4-1-es sorozatot, így a szünethez érve már kilenc góllal 18-9-re vezetett a Vác.
A második felvonás elejét egy 3-0-s etappal kezdték a vendéglátók, majd Sztanó szépítő találata után sorozatban hat alkalommal mattolták a Kohász védelmét, így a 41. percben már 27-10-es hazai fórt mutatott az eredményjelző. A lényegi kérdések természetesen eldőltek ekkorra, de fiataljaink továbbra is becsülettel küzdöttek, így a 49. percig nem nőtt tovább a két gárda közti különbség (32-15). A mérkőzés hajrájához közeledve újra beleerősítettek a váciak, akik további hét góllal növelték vezetésüket, s végül sima, 41-17-es sikerrel tartották otthon a két bajnoki pontot.
Váci NKSE – DKKA 41-17 (18-9)
DKKA: Krasznai – Horváth 1, Sztanó 5, Kovács 5, Rigó 1, Takács Sz., Török 1. Csere: Angyali (kapus), Egejuru 2, Dobos, Kálmán 2, Titscher. Vezetőedző: Zubai Gábor.