A fővárosban tehet újabb lépést a bajnokság ötödik helyének megszerzése felé a DFVE női vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este fél héttől.

Kép: DO-archív
Magabiztos játékkal aratott sima, 16-6-os sikert a III. Kerületi TVE elleni szombati mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában, s ezzel dr. Sike József együttese szerezte meg a vezetést az ötödik helyért vívott, három győzelemig tartó párharcban. Vízilabdázóink támadásban és védekezésben is jól teljesítettek az első összecsapáson, ám túl sokáig nem örülhettek a győzelemnek, ugyanis ma már újra összemérik egymással erejüket a felek, mert este fél héttől a fővárosban, a III. Kerületi TVE uszodában ugrik medencébe együttesünk, nem titkoltan annak reményében, hogy megszerezze második sikerét is a sorozatban.
A két gárda eddigi mérkőzésit tekintve erre minden esélye meg is van csapatunknak, amely a középszakasz februári összecsapásán meggyőző, 14-7-es győzelmet aratott mai ellenfele otthonában úgy, hogy a szoros, 2-2-re hozott első negyed után egy 6-1-es második felvonással lépett el vetélytársától, majd gyűjtötte be a három bajnoki pontot. A remélt és elvárt sikerhez persze nem lesz elég csak vízbe ugrani, fegyelmezett, pontos játékra lesz szükség játékosainktól ahhoz, hogy tovább növeljék előnyüket a párharcban, s mint azt Horváth Brigitta a DFVE közösségi oldalán elmondta, bízik abban, hogy az első meccsen nyújtott támadást és védekezést bemutatva tudják megnyerni a ma esti összecsapást is.