A DKKA U18-as együttese soros csatában nyert, míg az U20-asok kilencgólos hátrányból értek el értékes döntetlent a Kozármisleny elleni hazai mérkőzésen a korosztályos bajnokságok utolsó fordulójában.

Főoldali és belső kép forrása: DKKA-archív
Hazai környezetben, a Kozármisleny elleni mérkőzésekkel zárta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U18-as és U20-as együttese csütörtökön délután.
A serdülők mérkőzésének a tabella negyedik helyén álló vendégek voltak az esélyesei, ám fiataljaink nem foglalkoztak ezzel, s már az első tíz percben sikerült háromgólos előnyre szert tenniük (5-2). A Kozármisleny egy 4-0-s sorozattal fordított, de a hullámvölgyből hamar kijöttek kézilabdázóink, akik 8-7-nél már újra vezettek, majd előnyüket fokozatosan növelve léptek el négy góllal ellenfelüktől a félidei szünetig (15-11). A második felvonás is nagy csatát hozott, s bár a játékrész derekán ismét átvették a vezetést a vendégek, a DKKA játékosai nagyot hajráztak és a tíz gólig jutó Szücs Zoé vezérletével végül 28-27-es sikert arattak, amivel a kilencedik helyen fejezték be a bajnoki csatározásokat.
Az U20-asok meccse nagyon rosszul kezdődött a mieink számára, mert szűk tíz perc elteltével már 9-0-ra vezetett a tabella negyedik helyén álló Kozármisleny, de a mieink becsületére váljék, hogy óriási hátrányuk ellenére sem adták fel a küzdelmet, s a félidei pihenőig öt gólt sikerült ledolgozni hátrányukból (13-17). A második harminc perc derekáig állandósult a két csapat közti három-négygólos különbség, s bár nagyot küzdöttek a dunaújvárosi fiatalok, az 52. percben úgy tűnt, nem tudják behozni vetélytársukat (24-29). A végjátékban azonban nagyon összekapta magát együttesünk, amely egy 5-1-es sorozatot kivágva egalizált, s végül 30-30-as döntetlennel zárta a mérkőzést, amivel a nyolcadik helyen zárta a bajnokságot.
Eredmények, gólszerzőink
U18 I. osztály, nyugat
DKKA – Kozármisleny SE 28-27 (15-11)
Gólszerzőink: Szücs Zoé 10, Baranyi Nóra 8, Asztalos Lívia 3, Yasmin de Paula 2, Faragó Regina 2, Varga Vanessza Amira 1, Guld Jázmin 1, Orosz Bella 1.
U20 I. osztály, nyugat
DKKA – Kozármisleny SE 30-30 (13-17)
Gólszerzőink: Egejuru Euniké Sára 9, Baranyi Nóra 6, Szücs Zoé 3, Titscher Kata 2, Takács Száva Fanni 2, Dobos Hanna 2, Kovács Fruzsina 2, Szili Dóra 2, Rigó Réka Fanni 2.