Hatalmas csatában szenvedett vereséget az UVSE elleni fináléban, így a második helyen végzett a serdülő bajnokság nyolcas döntőjében a DFVE korosztályos leány vízilabda csapata.

A Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg a leány serdülő országos bajnokság nyolcas döntőjét péntektől vasárnapig, s a megméretésen természetesen ott voltak a DFVE fiataljai is, akik az alapszakaszt a hatodik helyen fejezték be, ám a középszakasz két csoportját már megnyerték, így bizakodva várták a mögöttünk hagyott hétvégét is.
A mieink első ellenfele az alsóházat, majd az osztályozót is megnyerő Győr együttese volt, s a vendégek alaposan megnehezítették a dunaújvárosifiatalok dolgát is, mert hiába vezetett a meccs nagyobb részében a DFVE, a zöldek folyamatosan ott loholtak a nyomukban. A hajrában azonban nagyon összeszedte védekezését Mihók Attila és Pierre Mahieu együttese, amely az utolsó hat percben nem kapott gólt, s végül 8-7-es sikerrel jutott be a legjobb négy közé.
Itt a Ferencváros fiataljai vártak a mieinkre, ám ez a találkozó nem hozott nagy csatát, mert a DFVE játékosai az első perctől uralták a játékot, s a félidei szünethez érve már 8-3-ra vezettek. A harmadik negyedben tovább nőtt a különbség a csapatok között, s ugyan 15-6-os vezetés után egy kicsit kiengedtek a mieink, végül sima, 16-10-es győzelemmel biztosították helyüket a fináléban.

Végh Zoltán felvételei
Az aranyéremért az idei szezonban még hibátlan UVSE ellen ugrottak medencébe Mihók Manduláék, akik remekül kezdtek, az első negyedet elvitték 3-1-re, de a védekezését összekapó UVSE a második felvonást hasonló arányban nyerte meg, így bőven maradt izgalom a folytatásra (4-4). A térfélcsere után is óriási csatát vívtak egymással a játékosok, a harmadik nyolc percben mindössze egyetlen UVSE-gólt láthattak a drukkerek, vagyis a záró felvonásnak a fővárosiak vághattak neki kedvezőbb helyzetből.
Az utolsó etapban először vezetett kettővel a fővárosi alakulat, de Mihók Mandula visszahozta egyre a mieinket. Az utolsó előtti percben egy hazai labdaszerzés után ketten rontottak rá a dunaújvárosiak legjobbjára, s a játékvezetők ütésért Mihók Mandulát állították ki, míg a reklamáló Mihók Attila piros lapot kapott. A fővárosiak nem foglalkoztak ezzel, kihasználták az emberfórt, s végül 7-5-re megnyerték a finálét, míg a DFVE fiataljai ezüstéremmel koronázták meg remek idei teljesítményüket, egyedül a végjátékért volt kár, erősítették meg a lelátón helyet foglaló szakemberek, akik szerint nem így kellett volna eldőlnie a végletekig kiélezett találkozónak.
A DFVE eredményei
Negyeddöntő
GYVSE UNI-Győr – DFVE 7-8 (1-1, 1-3, 4-4, 1-0)
A DFVE gólszerzői: Mihók Mandula 5, Schlapp Molnár Annamari 2, Nagy Enikő 1
Elődöntő
FTC-Telekom Waterpolo – DFVE 10-16 (1-4, 2-4, 3-5, 4-3)
A DFVE gólszerzői: Mihók Mandula 5, Fajcsák Zorka 3, Kubik Réka 2, Schlapp Molnár Annamari 2, Czinka Lora 1, Nagy Enikő 1, Czere Laura 1, Sásdi Lisa Marie 1
Döntő
UVSE – DFVE 7-5 (1-3, 3-1, 1-0, 2-1)
A DFVE gólszerzői: Mihók Mandula 3, Schlapp Molnár Annamari 1, Khoór Kamilla 1
Végeredmény: 1. UVSE, 2. DFVE, 3. FTC, 4. BVSC, 5. Szentes, 6. Eger, 7. KSI, 8. Győr.