A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U18-as csapata simán, az U20-asok viszont nagy csatában arattak győzelmet a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Mozgalmas napok állnak a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia fiataljai előtt, ugyanis a Ferencváros elleni felnőtt bajnoki előtt egy nappal az U18-as bajnokságban, míg vasárnap délelőtt már az U20-as bajnokságban várt mérkőzés a DKKA együttesére.
Az U18-as pontvadászatban az utolsó helyezett Csepel DSE vendégeként léptek pályára kézilabdázóink, akik nem a legjobban kezdték a mérkőzést, így az első felvonás nagy részében a hazaiak vezettek egy-két góllal (10-8, 11-10). A félidő hajrájára azonban átvette az irányítást együttesünk, amely a szünetre már 15-13-as vezetéssel vonulhatott, majd a térfélcserét követően már kijött a két gárda közti különbség, mert a mieink fokozatosan növelték előnyüket, s végül kiütéses, 39-22-es sikerrel szerezték meg a két pontot, amivel tartják kilencedik helyüket a mezőnyben.

Képek forrása: DKKA-archív
Az U20-asokra nagyon fontos meccs várt az MTK ellen, ugyanis a fővárosiak két ponttal álltak a mieink előtt a bajnoki tabellán. A találkozóra vasárnap délelőtt, mindössze fél nappal a Ferencváros elleni felnőtt bajnokit követően került sor, de az első felvonás jobbára a mieink elképzelései szerint alakult, mert remek, gólerős játékkal sikerült négygólos előnyre szert tenni a szünetig (18-14). A második harminc percben nagyon kapaszkodott az MTK, amely többször feljött egyetlen találatra, de mindig volt a mieinknél valaki, aki hozzátette a magáét a csapat jó teljesítményéhez, így a DKKA fiataljai végül 31-29-es győzelemmel tartották meg tizedik helyüket a bajnokságban.
Eredmények, gólszerzőink
U18, első osztály, nyugat
Csepel DSE – DKKA 22-39 (13-15)
Gólszerzőink: Faragó Regina 13, Baranyi Nóra 11, Szűcs Zoé 7, Varga Vanessza Amira 2, Yasmin de Paula 2, Kálmán Nóra-Henrietta 1, Kelemen Zsófia 1, Guld Jázmin 1, Asztalos Lívia 1.
U20, első osztály, nyugat
DKKA – MTK 31-29 (18-14)
Gólszerzőink: Szűcs Zoé 7, Kovács Fruzsina 5, Baranyi Nóra 4, Szili Dóra 4, Egejuru Euniké Sára 4, Titscher Kata 3, Takács Száva Fanni 2, Dobos Hanna 1, Rigó Réka Fanni 1.