A Kozármisleny ellen játssza utolsó hazai mérkőzését az idei bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia "felnőtt" csapata ma este hat órától.

Kép: DO-archív
Megterhelő, hosszú szezon végére ér lassan a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Kézilabdázóink bizakodva vágtak neki a 2025/2026-os bajnoki csatározásoknak, ám már november elején elkezdtek jönni a hírek arról, hogy komoly anyagi gondokkal küzd a csapat, amelynek felnőtt játékosai tavaly decemberben elhagyták az együttest, így az előző naptári év utolsó meccsére már nagyon fiatal kerettel tudott csak kiállni a gárda.
Az eredményeket mindenki ismeri, a többször is erőn felül küzdő csapat sorozatban szenvedte el a vereségeket, ami nem is volt meglepő, hiszen egy serdülő és ifjúsági játékosokból álló szűk keretnek kellett helyt állnia a felnőttek mezőnyében. A nehézségeket fokozta, hogy többen is megsérültek, illetve a gárda tagjainak a felnőtt bajnokság mellett még a korosztályos pontvadászatokban is helyt kellett állniuk, ám a szakvezetés és a játékosok becsületére váljék, hogy egy pillanatig sem adták fel a küzdelmet, s az embert próbáló körülmények ellenére is igyekeztek tudásuk javát adni minden mérkőzésen.
Együttesünknek mindössze kettő mérkőzése van hátra az idei bajnokságból, s ezekből az elsőt a Kozármisleny ellen vívják meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma este hat órától. A szezon utolsó hazai meccsének a szintén kieső vendégek az esélyesei, s már az nagy eredményt jelentene, ha sikerülne megszorítania együttesünknek mai vetélytársát, de a játékosok és a szakvezetés is megérdemlik azt, hogy minél többen megköszönjék nekik azt a heroikus munkát és kitartást, amivel lehozták a mögöttük hagyott szűk fél esztendőt.