Huszonhárom ifjú dunaújvárosi birkózó teljesítette a Rácalmási Szigetfutást a mögöttünk hagyott hétvégén.

A kánikula ellenére is népes különítménnyel, összesen huszonhárom fővel vettek részt a június 28-án megrendezett Rácalmási Szigetfutáson a DKSE utánpótlás korú birkózói. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, akadt, aki három, volt, aki öt, de hárman (köztük egy apuka) a tizenegy kilométeres távon álltak rajthoz a rekkenő hőségben.
Mint az a DKSE birkózóinak beszámolójából kiderült, mindenki célba, s az edzők, Telekné László Csilla, valamint Kiss Károly nemcsak elkísérték a gyerekeket, hanem velük együtt is futottak. Tizenegy kilométeren Telek Emma 1:20.28-as idővel ért célba, míg a mindössze nyolc esztendős Szabó Petike 1:33.24 másodperc alatt teljesítette a távot, majd a célba érkezést követően egy közös ebéddel zárták a hetek ifjú birkózóink.
(Kép forrása: DKSE birkózó szakosztály)