Nagy csatában aratott 12-11-es sikert az olaszok elleni világbajnoki nyitányon a három DFVE-játékossal felálló magyar U18-as női vízilabda válogatott.

Kép forrása: MVLSZ
A Kanári-szigeteken rendezik meg a női vízilabdázók U18-as világbajnokságát, amelyen természetesen ott van a magyar válogatott is. Csicsáky Vince alakulatában három DFVE-játékos, Balogh Lola, Kenéz Kincső és Mihók Mandula is helyet kapott, s a mieink az olaszok ellen vágtak neki a küzdelmeknek vasárnap kora este.
A nyitó felvonás egyértelműen úgy alakult, ahogy azt a magyar szakvezetés eltervezte, mert az első felvonásban négy gólig jutottak fiataljaink úgy, hogy ellenfelük "csak" kétszer talált a magyar kapuba. A folytatásban jött azonban egy kisebb visszaesés a mieink játékában, s ezt ki is használták az olaszok, akik 3-1-re behúzták a második etapot, így a félidei szünetre 5-5-ös állással vonulhattak a csapatok.
A fordulást követően kiegyenlített, nagy csatát vívtak egymással a felek, amelyben hol fiataljaink, hol az olaszok álltak jobban, de meglógni egyik gárda sem tudott a másiktól. A harmadik negyed három-három gólt hozott, vagyis a záró nyolc percre maradt a végső döntés (8-8). Az utolsó felvonásban szerencsére a mieink jöttek ki jobban a gólzáporból, ugyanis négy találatukra, csak háromszor jött felelet, ami azt jelentette, hogy a magyar U18-as csapat végül 12-11-es sikerrel kezdte a vb-t, s ha ma este nyerni tudna a hollandok ellen is, azzal óriásit lépne a csoport első két helyének megszerzése felé.
Magyarország - Olaszország 12-11 (4-2, 1-3, 3-3, 4-3)
A magyar gólszerzők: Hetzl A. 3, Kenéz K. 3, Keszthelyi S. 2, Alaksza K. 2, Tomori G. 2.