Értékes helyezésekkel zárták az U15-ös kötöttfogású diákolimpia országos döntőjét a DKSE korosztályos birkózói.

Az idén 20. évfordulóját ünneplő ESMTK rendezte meg az U15-ös Kötöttfogású Diákolimpiai Bajnokság Országos Döntőjét. A jubileumhoz méltó megnyitót követően – ahol az olimpiai láng meggyújtása és az eskütétel is emelte az esemény fényét – a DKSE három fiatal tehetsége lépett szőnyegre.
A nyitány mindhárom birkózónk számára kiválóan alakult, hiszen mindannyian győzelemmel kezdtek. A 75 kg-os kategóriában Fekete Csanád technikai tussal indított, ám a második körben elszenvedett veresége után – mivel legyőzője nem jutott fináléba – végül a kilencedik helyen zárt. Pavelka Levente óriási bravúrt hajtotta végre az első fordulóban: tussal fektette két vállra a súlycsoport egyik fő esélyesét, s bár a folytatásban ő is kikapott, a rendkívül erős mezőnyben elért hetedik helyezése szép eredmény.
A nap hőse Kaszala Máté volt az 57 kg-osok tizenhat fős mezőnyében. A komoly fegyelmezettséget igénylő mérlegelés után egyből az aranyesélyes hazai versenyzővel nézett farkasszemet, kitűnő taktikával 2-0-s győzelmet aratva. A folytatásban sem találhatott rajta fogást senki: a nyolc között és az elődöntőben is látványos, nagy dobásokat bemutatva, technikai tussal menetelt a fináléba.

Képek forrása: DKSE birkózó szakosztály
A döntőben az Egri VSI kiválóságával csapott össze. Máté végig dominálta a mérkőzést, ám a véghajrában – egy kissé vitatható bírói döntést követően – ellenfelének sikerült fordítania. Bár az aranyérem most nem jött össze, Máté megérdemelten állhatott fel a dobogó második fokára. Olyan érett és elszánt birkózást mutatott be, amelyre büszkén lehet építkezni a jövőben, árulta el Tombor István, a DKSE birkózóinak vezetőedzője.