A Nyitott Templomok Napja országos programsora keretében megáldották a felújított pentelei Kálvária-keresztet. A szakavatottan restaurált szakrális emléket Baltási Nándor plébános áldotta meg szombaton.

A Nyitott Templomok Napja elnevezésű országos eseménysor dunaújvárosi programján különleges pentelei templomsétára várták az érdeklődőket. Az esemény ünnepélyes nyitánya a közelmúltban restaurált Kálvária-kereszt megáldása volt. A történelmi emléket eredetileg 1856. március 19-én, Szent József napján szentelte fel Zilay Ferenc plébános, a felújított keresztet pedig Baltási Nándor plébános áldotta meg a múlt szombati szertartáson.
Az eseményen jelen volt Orosz Csaba képviselő, az önkormányzat Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, aki elmondta, hogy a hívőknek és Dunaújvárosnak is sokat jelent az 1856-ból származó, hányattatott sorsú Kálvária-kereszt méltó felújítása. Kiemelte, hogy bár ő maga nem hívő ember, rendkívül fontosnak tartja a régi értékek és műemlékek megmentését az utókor számára, és örül, hogy segítheti az ilyen ügyeket. A munkálatok alatt az volt a terv, hogy az eredeti vésést állítják vissza, de a pontos szöveget még nem sikerült kideríteni. Ezért Káldi Richárd szobrász-restaurátor konzerválta a márványtáblát, a kutatást pedig folytatják, s amint megkerül az eredeti felirat, a táblát leveszik, hogy a kereszt teljes mértékben az eredeti pompájában tündökölhessen.

Végh Zoltán felvételei
A keresztet megáldó Baltási Nándor római katolikus plébános szerint fontos, hogy az útmenti keresztek és szobrok emlékeztetik az embereket az élet értelmére, és felhívják a figyelmet a hit fontosságára. Bár a vallásos embereket évtizedekig háttérbe szorították, a hívők közössége megőrizte ezeket a szakrális emlékeket. Baltási Nándor kifejezte köszönetét az önkormányzatnak a kezdeményezésért, valamint a katolikus plébániának, amely pályázati forrásból tette lehetővé a kőfeszület magas minőségű, szakszerű restaurálását.