Nagyéri Károly élete: Sztálinváros egykori katonai parancsnoka – ezzel a címmel publikált összegzést az Intercisa Múzeum facebook felületén Kronászt Margit, az intézmény történész-muzeológusa. Az alábbiakban összefoglalójának szerkesztett változatát közöljük.
Sztálinváros egykori katonai parancsnokának tevékenysége az 1956-os események során kulcsfontosságúnak bizonyult településünkön. Szerepe és meghurcoltatása szimbolikus jelentőségű, egyúttal tanulságul szolgál a 70 éve történtek jobb megértéséhez.
Íves katonai pályán
Nagyéri Károly (született Nagy Progner Károly) szegény parasztcsaládban látta meg a napvilágot 1923-ban. 1944. szeptember 9-én nősült meg, 1956-ig öt gyermeke született.
Katonai pályafutása 1940 decemberében kezdődött. Távbeszélő- és rádióskiképzést kapott, leszerelése után, a háború végén polgári személyként esett hadifogságba. Az 1940-es évek második felében a Magyar Néphadsereghez került, ahol szép karriert futott be: több tiszti iskolát elvégzett, valamint tanult a Szovjetunióban.
Századosi rangját 1952. november 7-én kapta. Pályája csúcsára 1955-ben került: kinevezték a 142. honi légvédelmi tüzérerzed parancsnokának Sztálinvárosban.
Kacskaringók 1956 vészterhes napjaiban
A parancsnok nevével legtöbbször az október 25-i sortűzzel kapcsolatban találkozunk. Ezen a napon a tömeg kivonult a laktanyához is, azért, hogy fegyvert kérjen. A parancsnok ezt megtagadta, de a források szerint észlelte, hogy elkezdtek beszivárogni a katonai területre.
Ekkor a katonák figyelmeztető lövéseket adtak le – sérülést a szétszóródó törmelékdarabok okoztak. Néhány nappal később, november 1-jén a frissen megalakult Nemzeti Bizottság határozatot hozott Nagyéri, valamint több ÁVH-s katona letartóztatásáról – mivel a forradalom ellen voltak. A következő sorsfordító dátum november 4. – ekkor Nagyéri utódjának lemondása miatt a bizottság újra kinevezte őt a város katonai parancsnokának. Kinevezése mellett szólhatott tapasztalata – valamint katonáinak támogatása is.
November 4. után fő tevékenysége a város védelmének a megszervezése volt: mozgósított, városrészi parancsnokokat nevezett ki, valamint kiadott a laktanyából egy R-40-es rádiókészüléket is, amely a legendás Rákóczi Rádió lett. Azonban nem bíztak benne teljesen, az első napokban folyamatosan figyelték. Ekkor már ő is a forradalom oldalán állt, nem akarta letenni a fegyvert. Végül a várost november 7-én foglalták el – bár a helyiek ellenálltak, lőttek is, a városra támadóknak komoly kárt okozni nem tudtak; szovjet oldalon halálos áldozat nem volt a város megszállása során.
A büntetéstől a rehabilitációig
A szovjet hatalomátvétel után Nagyéri Budapestre ment, ahonnan november 13-án tért vissza. Eközben aláírta a tiszti nyilatkozatot, ami egyfajta hűségeskü volt a Kádár-rendszer irányába. Talán ennek is köszönhette, hogy egészen az 1957 januárjában kezdett vizsgálatokig megmaradt parancsnoki beosztásában, valamint később nem ítélték halálra.
Ekkor előzetes letartóztatásba került, és hosszas tárgyalások után első fokon a Budapesti Katonai Bíróság ítélte el 1957. július 23-án „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette” miatt. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott, amit egy hónappal később a másodfokú bíróság jogerőre emelt. Anyagát többször is átnézték, büntetését 1961-ben nyolc évre mérsékelték, amit egy 1962-es törvény alapján harmadoltak – kiszabadult.
A Dunai Vasműbe került, segédmunkásként dolgozott, majd minőségellenőrként ment nyugdíjba. Életét elvonultságban töltötte, de a városban nagy tiszteletnek örvendett. 1990. január 4-én megsemmisítették az ellene hozott ítéletet – majd október 23-án ezredessé léptették elő.
1994-ben hunyt el – a forradalmi erők egykori parancsnokaként távozott az élők sorából. Emléke él.
Kronászt Margit
(Fotók: az Intercisa Múzeum történeti archívuma)
