Pénzügyi nehézségek miatt visszalépett az NB II Nyugati csoportjának küzdelmeitől a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese.

Kép: DO-archív
Hivatalos közösségi oldalán jelentette be a Dunaújváros Futsal együttese, hogy a csapatot sújtó anyagi nehézségek miatt visszalépett az NB II-es bajnokságtól az egyesület felnőtt csapata. A mieink hat fordulót követően három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel álltak eddig a tabella hatodik helyén, ám az már biztos, hogy sem győzelmeik, sem pontjaik számát nem tudják már növelni az idei szezonban.
Alább olvasható futsalosaink hivatalos közleménye, amelyből kiderült, hogy a visszalépés csak a felnőtt együttest érinti, az utánpótlás folytatja az edzéseket és a szezon küzdelmeit.
"Ezúton szeretnénk tájékoztatni minden szurkolónkat, támogatónkat és a futsal iránt érdeklődőket, hogy felnőtt csapatunk visszalép a bajnokság további küzdelmeitől. A döntés meghozatala rendkívül nehéz volt, hiszen minden szándékunk és törekvésünk az volt, hogy a csapat folytatni tudja a szereplését. Az elmúlt hetekben minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy előteremtsük a versenyeztetéshez szükséges pénzügyi hátteret és erőforrásokat, azonban minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült biztosítani a folytatáshoz elengedhetetlen feltételeket. Sajnáljuk, hogy erre a döntésre kellett jutnunk, és köszönjük mindazoknak, akik eddig mellettünk álltak, támogatták a csapatot, és hittek a közös munkában.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy utánpótláscsapataink versenyeztetése továbbra is zavartalanul folytatódik. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a fiatal játékosok fejlődése és a dunaújvárosi futsal jövője mellett.
Köszönjük a megértést és a támogatást!"