A jazz és a klasszikus zene határvidékén - Oláh Kálmán Trió a Művész teraszon

Ahogy azzal sem kérkedett soha, hogy a Thelonius Monk Jazz Composers Competition fődíjat vehette át a washingtoni Kennedy Centerben, ahol több száz méltatott között a legjobbnak ítélte a zsűri, Always című kompozícióját. És akkor még mindig nem szóltunk arról, hogy sem ő, sem az általa képviselt jazz- és hangzásvilág miért kap méltatlanul kevés szerepet.

Csuhaj-Barna Tibor, aki a kilencvenes évek egyik remek dunaújvárosi jazz találkozóinak és estjeinek szervezője, örömmel szólt kollégájáról:

Rengeteget hallok a Művészben beindult Jazz Klubról, figyelemmel kísérem, és remek hírek jutnak el hozzám az estekről. Oláh Kálmánt 1986-87 táján ismertem meg, amikor olyan tizenhat éves lehetett, ennek bizony harminc éve. Ő is, én is készültünk a jazz tanszakos felvételinkre. Akkor még, mint vidéki utaztam Pestre megnézni egy koncertet, ahol Gonda János volt a tiszteletbeli zsűrielnök, aki akkor megkérdezte Kálmánt, mondván „Hallom, Kálmán, jazz tanszakra akar felvételizni!? (Igen. – volt a válasz) Sajnálom tanárhiány nincsen az intézetben, úgyhogy nem értem, mit akar ott keresni.” Persze, viccesen mondta, de tény, hogy Kálmán roppant nagy "hozott anyaggal" érkezett az életbe. Neki engedélyezték egyedül, hogy korengedménnyel felvételt nyerjen. Gonda, aki kiváló pedagógus volt, mondta, hogy Kálmán mindent tud technikailag.

Ami szép ebben az egészben, talán az a szerénység, ami a történet hitelességét emeli kellő rangra. Oláh Kálmán, Csuhaj-Barna Tibi és Lakatos Ági (Tibor felesége) osztálytársak voltak, s jelenleg is mindhárman tanítanak a jazz tanszakon. És minden irigység, ártó féltékenység nélkül jó hallgatni Tibor mondandóját, ami megágyaz a várható péntek esti hangulatnak a Művész teraszán:

Kálmán olyan talentummal van megáldva, hogy a különcségét is érteni lehet. Igen, külön kasztot képvisel. Nemzetközi versenyeken olyanokat produkált, amit nem lehet tanulni, ezt hozza magával az ember. Neki van! Picit bölcsen hallgató, csendes ember és a zenében is az elmélyültség jellemzi. Rengeteget foglalkozott Bachhal, átiratokat készített, azokra improvizált, tehát a klasszikus zenével éppúgy tisztában van, mint a kortárssal. Bartókot nagyon komolyan tanulmányozta. Rengeteg kiváló zongorista van (Szakcsi, Balázs Józsi…), de azt az intellektuális képviseletet a zeneszerzés és hangszerelés terén keveseknél találjuk meg, mint nála. Abszolút hallása van, a kísérletektől a szimfonikusokig a lehető legszélesebben látja, hallja a zenét. És persze kiválóan műveli is.

Fotó:koncert.hu