Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: még bátrabb játék kell

Sport
kézilabda
Mátéfi Eszter
DKKA
bajnokság
FTC

facebook megosztás

spigott - 2015. ápr. 20., 12:59

Az első félidőben még jól játszott, sokáig vezetett is, de végül 42-30-as vereséget szenvedett az FTC elleni bajnoki elődöntőben a DKKA kézilabda csapata. Volt tehát oka az örömre és a bosszankodásra is Mátéfi Eszter vezetőedzőnek, aki ma értékelte a párharc első összecsapását.

Ellentétes félidők után szenvedett 42-30-as vereséget a Ferencváros otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a bajnoki elődöntő első mérkőzésén, így a papírformának megfelelően a fővárosiak kerültek előnybe a két nyert meccsig tartó párharcban.
Nem volt ez azonban olyan egyszerű mérkőzés a zöld-fehérek számára, mint azt a végeredmény sejtteti, hiszen az első félidő huszonnyolcadik percéig inkább a mieink akarata érvényesült, s egyáltalán nem volt véletlen, hogy ekkor még a DKKA vezetését mutatta az eredményjelző is. A folytatás azonban nem alakult ilyen szépen, mert a térfélcserét követőn a mieink játéka visszaesett, ezzel együtt a fővárosiaké feljavult, s ez el is döntötte a végül tizenkét gólos ferencvárosi sikerrel véget ért találkozót.

Együttesünk nem sokat pihent a pénteki meccset követően, vasárnap már munkába is álltak a csapat tagjai, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a szerdai "visszavágóra", melynek már a Dunaújvárosi Sportcsarnok ad otthont. Bulath Anitáék ma délelőtti edzésén arra kértük Mátéfi Esztert, hogy értékelje a csapat fővárosi teljesítményét, ahogy az várható volt, vezetőedzőnk az első félidő játékával maximálisan elégedett volt.
- Először is jó volt végre ismét tétmérkőzést játszani, nagyon hosszú volt ez az egy hónapos bajnoki szünet, s úgy érzem, hogy ez meg is látszott azért a csapaton. Azt tudtuk, hogy a Fradi nagyon erős, kiváló játékosok alkotják, s ezt most is bizonyította, de az első harminc percben ennek ellenére is nagyon jól tartottuk magunkat sőt, úgy érzem, hogy a félidő nagyobbik részében még jobban is játszottunk ellenfelünknél.

Amire készültünk, azt maximálisan meg tudtuk valósítani, főleg támadásban, de a védekezésünk és kapusteljesítményünk is rendben volt. A véghajrában azonban kihagytunk pár ziccert, volt egy meg nem adott gólunk is, s a Fradinak ennyi elég is volt ahhoz, hogy végül kétgólos előnnyel vonulhasson a szünetre.
A második felvonásban azonban nagyot változott a játék képe, s mint azt Mátéfi Eszter elmondta, több összetevője is volt annak, hogy a térfélcserét követően már nem tudták megnehezíteni a fővárosiak dolgát.
- A szünetben azt kértem a lányoktól, hogy ne legyenek még öt-hatperces rövidzárlataink sem, mert azokkal a Fradi élni fog, erre kijöttünk a második harminc percre és hat perc alatt meglépett hét góllal is a fővárosi alakulat. A 38. percben még feljöttünk négy gólra, ám 22-18-nál nagyon rosszul, két kapott góllal jöttünk ki egy emberelőnyből, s innentől kezdve már a Ferencváros akarata érvényesült.

Sajnos az emberelőnyök kihasználása komoly problémát jelentett az egész meccsen, úgy érzem, hogy kissé túl akartuk bonyolítani a játékot, lehet, hogy hatékonyabb lett volna egyszerűbben játszani, ezen mindenképpen dolgoznunk kell a napokban. Az is tény, hogy a védekezésünk nagyon felpuhult, így a kapusok sem tudtak már bravúrokkal segíteni, húsz percig nem volt fogott labdánk, ami egy Fradi-szintű csapat ellen gyakorlatilag végzetes. A kulcsjátékosaink is elfáradtak a mérkőzés második felére, nagyon sok, huszonegy technikai hibát vétettünk, s ezt könyörtelenül kihasználta ellenfelünk. A harminc lőtt gól nem számít rossznak idegenben, de kaptunk cserébe negyvenkettőt, ami szintén nagyon beszédes adat. A mérkőzést kielemeztük, látjuk a hibáinkat, ezeken igyekszünk javítani a szerdai mérkőzésig, melyen még bátrabb és pontosabb játék kell a csapattól ahhoz, hogy megverjük a zöld-fehéreket.

A rovat további hírei: Sport

Miskolcon rajtol a DAB

Miskolcon rajtol a DAB

2025. szep. 12.

Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

2025. szep. 11.

A DKKA U18-as és U20-as leány együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokságok második fordulójában az Érd otthonában.

DSTV: egészségmegőrző torna

DSTV: egészségmegőrző torna

2025. szep. 10.

Az egészségmegőrzés egyik elengedhetetlen eleme a rendszeres mozgás. Persze nem mindenki tud mindenre és mindig odafigyelni – rendszeresen feledkezünk meg pl. a gerincünkről, amelyre viszont érdemes lenne több figyelmet fordítani. Témába vágó programmal jelentkezett a Dunamenti Regionális Népfőiskola. Hangkép.

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

2025. szep. 10.

Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

2025. szep. 09.

Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

2025. szep. 09.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Dobogós helyek a szezonnyitón

Dobogós helyek a szezonnyitón

2025. szep. 09.

Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő