állatok
DSTV: állatmustra az arborétumban (galériával)
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése arról, hogy jeles sokadalomnak adott otthont a Baracsi úti Arborétum az álatok világnapján. Az idilli környezetben, csodás időben a látogatók testközelből ismerhették és etethették meg a jószágokat. Bónusz: galériánk ismét! Hangképtár.
Arborétumi forgatag az állatok világnapján (galériával)
Assisi Szent Ferenc halálának napja, október 4. minden évben világszinten jeles ünnep. Az állatok világnapja alkalmából a Baracsi úti Arborétumban „állati” programmal készültek – kétlábú, négylábú, tollas, szőrös és „simabőrű” közösen tölthette az idejét vasárnap.
Az állatok világnapja Dunaújvárosban
Október 4-én világszerte az állatok védelmére és az ember-állat együttélés felelősségére hívjuk fel a figyelmet. A jeles nap alkalmából Dunaújvárosban, a Baracsi úti Arborétumban színes és izgalmas programokkal várják a természetkedvelőket.
Elhullott állat a városban: kinek szóljunk?
Elhullott madárral, macskával vagy akár vadállattal is találkozhatunk a városban. A tetemet nem érdemes megérinteni vagy saját kezűleg elszállítani: fontos, hogy a megfelelő szervet értesítsük, amely gondoskodik a szakszerű eltávolításról.
Mindenki sokat tehet a rovarok, a madarak és a vadon élő kisállatok itatásáért!
Mini itatók telepítésére, a víz rendszeres cseréjére és/vagy pótlására kezdett aktív segítő akciót az egyébként latin muzsikára szakosodott Sonidos Pulsantes csapata. Több kisebb körút után az első nagyobb szabású akciót lelkesen végig követtük a Duna-parton – és örömmel jelentjük, lesz folytatása az életmentő itatásnak. Csatlakozzon, aki tud!
Közös itatófeltöltésre várnak!
Több kisebb körön már sikerrel túljutott, hétfőre újabb közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Sonidos Pulsantes csapata: este hét órától startol a program, amelynek célja, hogy minél több itatót töltsenek fel, illetve helyezzenek ki a városban – a cél a méhek, rovarok, madarak és vadon élő kisállatok segítése. Csatlakozz!
Állatok karácsonya – köszönet az ovisoknak
Szép hagyománya a dunaújvárosi óvodáknak, hogy minden évben az év végéhez közeledve a bajbajutott, elárvult négylábúkara is gondolnak. Idén is sokan ajánlottak fel eleséget és egyéb kellékeket az Állatok karácsonya című közösségi kezdeményezés keretében.
DSTV: cicaterápia a Vasváriban
Különleges foglalkozás helyszíne volt a Vasvári Pál Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Még a nyári szünidő előtt négylábú, doromboló vendégek látogattak el az intézmény két osztályához – Matyi és Áfonya osztatlan sikert aratott a nebulók körében. Hangkép.
DSTV: együtt ünnepelték az állatok világnapját
Izgalmas program is színesítette a Vasvári-hét kínálatát a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Duna Dog Center és a rendőrség közreműködésével az állatok világnapját bemutatókkal ünnepelték meg az intézményben. Hangkép.
Vadállatok a városban: szerencsére nincs okunk az aggodalomra
Az elmúlt hetekben rendre megjelentek a Dunaújvároshoz köthető közösségi médiafelületeken a róka és nyest észlelésekről szóló bejegyzések. Az eseményeket figyelemmel követik a városvezetők, sajtótájékoztatót is tartottak a legfontosabb tudnivalókról.
Állatsereglet csalogat az arborétumba
Perec, a kisbárány, nyulak, de még kiscsibék is várják a látogatókat a Dunaújvárosi Arborétumban – felkeresésük hibátlan húsvéti programnak ígérkezik egy kiadós sétával körítve!
A mi párducunk, azaz az újvárosi kecskekeresés
A történet tegnap robbant a nagy közösségi portálon, mutatom, a megoldás pofonegyszerű, a vége boldog; Bandi is.
Oldalszámozás
- 1. oldal
- Következő oldal